Ahol Galileo idejében sötétség honolt, ott ma mindent elönt a fény, viszont ahol fény volt, ott ma teljes a sötétség.
----
a
mindenség az egyénben van. Csakhogy a jelentés teljes mértékben
tudattalan. Az emberi psziché tudatos és tudattalan régiói között a
kommunikáció megszakadt.
(Joseph Campbell: Az ezerarcú hős)
A nyugati kultúrában is kutatják a jelenséget, hogy amikor a szemek meg vannak fosztva az ingerektől, mint a teljes sötétség, vagy az égbolt kék színe, önmaguk hoznak létre bizonyos látomásokat. Erről Charles Bonnet is ír már a tizennyolcadik század közepén, és azóta a nyugati pszichiáterek izgalmas témája, Charles Bonnet szindróma néven.
Itt van egy fontos pont, az hogy az ősi tibeti bön és buddhista, kínai taoista, indiai advaita védanta kultúra (vagy a zen alvás nélküli elvonulása, vagy a szufik sötét vermekbe zárkózása, a szerzetesek cella vagy barlangmagánya - kiegészítés tőlem) és a nyugati tudomány is egyet ért abban, hogy a fénylátomások belőlünk keletkeznek, elválaszthatatlanok tőlünk, ami bent, az kint.
A tibeti hagyományok ezt a tudást a megvilágosodás céljára használják, minden fényszerűségének tapasztalására
----
mint a sötét elvonulás, a trekcsö (átvágás) és a tögál (átugrás) gyakorlatok.
Fényszennyezésnek nevezzük a nem megfelelő irányba, és nem megfelelő
időben eljutó mesterséges fényt. A kicsit nehezen értelmezhető
meghatározás mögött azt a jelenséget értjük, hogy a mesterséges fények
egyre zavaróbbakká váltak civilizált életmódunk miatt. A
fényszennyezésnek komoly egészségügyi, és környezeti hatásai vannak.
Az éjszakai fény ugyanis erősen hat a szervezet melatonintermelésére. Ez
a hormon felelős a napi ritmusunkért, és az éjszakai jó alvásért, az
éjszakai fény pedig drasztikusan csökkentheti a melatonintermelődést. A
melatonin nem csak antioxidáns, hanem onkosztatikus hormon is, amelynek
alacsony koncentrációja a daganatok fejlődését segíti elő.
A melatonint elsőként Aaron Lermer fedezte fel, 1958-ban, néhány
évtizeddel később pedig elkezdtek sorakozni a tudományos eredmények a
melatonin egészséghatásáról. A 2000-es években japán kutatók mutatták
ki, hogy már 2-300 Lux erősségű megvilágítás is képes csökkenteni a
melatonin szintjét (a közvetlen napfény akár 100 ezer lux erősségű is
lehet).
További kutatások bizonyították, hogy éjszakai műszakban dolgozó nőknél
megnövekedett a mellrák előfordulásának gyakorisága, és az is közismert
tény, hogy a vakok esetében jelentősen alacsonyabb a daganatos
megbetegedések előfordulása. Főként a kék színű fény -
akár a csukott szemhéjon áthatolva is - gátolja melatonin hormon
termelődését. A
fényszennyezéssel kapcsolatos vizsgálatok mutattak rá, hogy a
felgyorsuló öregedés, az elhízás, a cukorbetegség, továbbá sok olyan más
megbetegedés, amely a nyugodt alvás hiányára vezethető vissza,
összefüggésben állhat a felesleges éjszakai világítással is.
A világ népességének 14%-a egyáltalán nem is használja az éjszakai
látását, hiszen soha nincs olyan sötét körülötte, hogy erre szüksége
legyen. Mivel az Európában élőkre ez hatványozottan igaz (37%) az
emberek jó része nincs is tisztában azzal, hogy az emberi szem máshogyan
működik a kétféle napszakban.
A nappali látáskor ugyanis jóval nagyobb a színérzékenység és
magasabb a szembe vetített kép felbontása is, míg kevés fénynél az
emberi szemben jóval érzékenyebb receptorok kapcsolnak be. Ezek lehetővé
teszik, hogy sötétségben is elboldoguljunk, bár a kép felbontása és a
színek érzékelése is csökken. Mi történik azonban, ha ez a látásmód nem kapcsol be? Nos,
alapvetően semmi, de hosszútávon előfordulhat, hogy már egy átlagos
holdvilágos éjszakán sem fogunk jól látni lámpa nélkül, mivel a szemünk
nem szokott hozzá a sötétséghez.
A túl sok éjszakai fény a biológiai óránkat is megzavarja, hiszen -
bár nem feltétlenül vagyunk tudatában - a szervezetünk érzékeli, hogy nincs
teljesen sötét, így éberebben tart alvás közben. A melatonin ugyanis szürkületkor, sötétedés környékén
kezd el termelődni, és annál nagyobb hatást fejt ki, minél sötétebb van. A fényszmog egyik hatása a felszínes alvás, és az állandósult kialvatlanság érzete.
A különböző állatfajok számára a környezet fényviszonyai rendkívül
sokrétű segítséget nyújtanak a tájékozódásban. A fényerősség például
alapvetően meghatározza az állatok viselkedését, döntéseit, akár a
vándorlás irányát, akár a táplálékforrás vagy a szaporodóterület helyét
kell megtalálniuk. Ha ezek az információk, üzenetek a természetesnél
erősebbek, akkor (szupernormális ingerként) az állatokban a normálisnál fokozottabb válaszreakciót váltanak ki, és csapdába csalhatják őket.
A fény ökológiai hatásait vizsgálva a kutatók arra a felismerésre jutottak, hogy a fénynek nem csupán erőssége, de polarizációja is rendkívül fontos tényező az élőlények életében. Az ELTE munkatársai amerikai kollégájukkal együttműködve
elsőként írták le, hogy a különböző mesterséges felületekről
visszaverődő, az emberi szem számára kevésbé érzékelhető, úgynevezett lineárisan poláros fény megtévesztő információkkal szolgál számtalan állatfaj számára. A poláros fényszennyezés nem csak térbeli, hanem időbeli előfordulásában is eltér a hagyományos ökológiai fényszennyezéstől: míg az utóbbi csak éjszaka, az előbbi a nap bármely szakában előfordulhat.
Az elmúlt években több mint 300 rovarfajról mutatták ki, hogy tájékozódásukban a poláros fény az elsődleges segítőjük.
Végül mekkora élménytől esik el az, aki még sosem látta az igazán mélykék,
milliónyi csillaggal pöttyözött éjszakai égboltot, amin a kirajzolódik a
Tejút vonala... Fényszennyezett helyen nem lehet hullócsillagra
vadászni, sem órákig böngészni a csillagképeket. Magyarországon ennek köszönhetően alakult meg először a Zselicben, majd a
Hortobágyon Magyarország két Csillagos Ég Parkja, a nemzeti parkok
mintájára.
Az ima a szív emlékezetének gyakori ébresztgetése.
Gyakrabban kell emlékezni Istenre, mint ahogyan lélegzetet veszünk.
(Esterházy Péter)
Isten
nem azzal van jóban, aki bűntelen, ilyesmit a puritánok hisznek. Azzal
van jóban, aki szereti őt, és én Istent nagyon szeretem, bár gyakran
gondolok arra, hogy nincs, de ilyenkor rémületesen meg vagyok ijedve,
mert mi lesz belőlem, ha ő nincs? Imámban nem szeretek kunyerálni,
mindig én és én, és mintha Isten azért lenne, hogy kívánságaimat
teljesítse, csakis azért, hogy én jól érezzem magam és kiszolgáljon
engem. Úgy szeretek imádkozni, hogy megölelem, és hagyom, hogy lénye
áthasson. Tudom, hogy valami sürgősebbre van szükség, mint jólét és
túlvilág. Isten minden tulajdonságát sorra ki lehet iktatni, jóságát és
tudását és bölcsességét és erejét és hatalmát és értelmét, és mikor
mindez kifogyott és nem maradt semmi, jön ő.
(Hamvas Béla)
Az ember magányos: bűnében éppúgy, mint erényében, érettségében. Hiába van ezer szállal
beágyazva az univerzumba, hiába van otthona, gyereke és felesége. De ez a
magány nem valamiféle műhiba. Az ember magánya fönntartott hely, amit
egyedül Isten kegyelme tölthet be. Könnyű vigasz nem segít rajta. Épp
ezért magányunk létünk legértékesebb része, és már puszta
tudomásulvétele is meghaladása önmagunknak.
(Pilinszky János)
- Barátom - fordult hozzá. - Ugye, nem gondolod komolyan, hogy én mutatom meg neked az utat a
nirvánába? Ugye, nem képzeled, hogy ilyen könnyen besétálhatsz az örökkévalóságba? - Majd szomorúan,
mintha csak neki árulná el a titkot, a fülébe súgta. - Ugye tudod, szegény barátom, hogy nem segíthetünk
egymáson.
Nincs egyetlen út. Magunk vagyunk a világon, s ahányan vagyunk, annyi az út. És nem
ismerhetjük egymás útjait.
(Su-La-Ce: Reggeli beszélgetések)
Jézus mondta: Sokan állnak az ajtónál, de (csak) az egyedüliek* fognak
bemenni a menyegző helyére.
(Tamás 75, Mt 22.2 13-14)
* (egyedüliek: akik egyedül vannak, akik magukban vannak, vagyis magányosok)
A korcsma civilizációnknak egyik
legfontosabb intézménye, sokkal fontosabb, mint például a parlament.
Az egyik helyen a sebeket osztják, a másik helyen gyógyítják.
(Hamvas Béla: A bor filozófiája)
Aléb Savmah: A szalonnáról (még egyszer)
„Hermesz ktaioi umpataio!”
„Ez nem paródia, PARÓDIA!”
„Apa odaégette a szalonnáját.
Én nem.
Aztán cseréltünk.
Odaégett a szalonnám.”
(Svéd gyerekvers)
„Felkereste a tanítvány a Mestert, és megkérdezte:
– Ehetek én szalonnát, Mester?
– Mi az a szalonna?
Egy másik alkalommal ezt akarta megtudni:
– Mikor jó a tűz?
– Ha nem tudod, ne kérdezd!
Majd a röhögéstől megfulladt.
(Délkelet-kínai kóanok)
„Elég a mottókból!”
(Balzac)
Szalonnázni annyi, mint szalonnázni. És több. A görögök,
Szókratészig, tudták ezt. Igaz, rosszul. Abban minden szent irat
megegyezik, hogy az Aranykorban nem volt halászlékocka. Legalábbis
ritkán használták.
A hagyomány szerint a misztika a sült paprikával kezdődik, csak erről gyakran elfeledkezünk!
A
bűntudatnak nem a szalonnaszezon kellős közepén van itt az ideje, az
örökkévalóságot nem érintik a szívkoszorúér-problémák. A koleszterin
elleni harc: szánalmas vegetáriánus-ressentiment. Könyörtelen,
korlátolt, kapzsi, kukacoskodó, katakomba kuckótojás! A pokolban csak
bolti szalonna van, rozskenyérrel. Jézus mondta a tanítványoknak a
halpucolásról szóló példabeszédben: „Sajnálom őket, kiknek nincsen
tokájuk!” Emlékszünk még, mit vágott Arisztotelész Platón fejéhez:
„Szeretem az igazságot, de a szaftot jobban!” „A jó szalonna böjt idején
is fogyasztható, csak nem kell hangoztatni” – írja már Szent Pál is a
denverieknek szóló, százhatvanadik levélben.
Hérakleitosz
szerint a lélek széle zsíros. („Fatai, maika, limpio!”) Ez egyszerűbb,
mint az egyszeregy, mégsem látja a modern ember az erdőtől a gyújtóst.
Freud semmit sem tud a szalonnapörcről, de Jung sem! Kizárólag a női
seggről szabadna írni!
Madárdal, barackillat, pipadohány. Ülök a
meggyfa alatt, és a szalonnáról gondolkodom. Vagy a szalonna
gondolkodik rólam. Vagy én vagyok a meggyfa. Nem mindegy? Pacsirta,
alkony, ribizlibor, szarka-marka.
Szalonnát sütni július 13-án,
21:14-kor kell. A régiek ezt tették. Minden más: lélekrontás,
teremtésrombolás, hagyománytiprás, létpusztítás: „carpulga e
carpulgalus”! (Coitus Hipercampus, 4/34, A kicsinyes kis trákokról) Vagy
van otthon szalonnád, vagy nincs. Mindenesetre az aszkéta vágjon
vékonyabb szeletet. Aki pedig abálni akar, abáljon, abálhat.
2600 éve történt valami a szalonnázás körül, azóta a süllyedés: folyamatos.
Van, aki nem tesz rá hagymát. Lelke rajta. Számunkra az ilyen elveszettnek tekinthető.
Van, aki Mája fátylától nem látja a bürkét. Ezzel sincs dolgunk.
A salátában nincs morál! Szubsztanciával még senki nem lakott jól.
Aki
szerint a szalonnán kívül más is létezik: káprázatok foglya. Hiszen a
bölcs tudja, hogy ahol angyalok szalonnáznak, nem veszhet kárba egyetlen
zsírcsepp sem. A bölcsesség nem kimondható, ideális parázs nem létezik.
Ha este szalonnát sütsz, s előtte délben nem ettél halat: rohadj meg!
Anus
Palimpex Turbo Diesel írja a hekatalai töredékekben: gondozzátok
köszvényeiteket! Ha ezt nem érted, menj vissza human resources
managernek, és add vissza a bicskám!
A zsírcsepegést nem nem akarni: ugyanaz, mint akarni, hogy ne. („Carlavial mundi!”)
Az
archaikus ember nem a szalonnáért szalonnázott. („Wirgháoio
pirlipoioa!”). Az individuális, újkori ember alszik: soha nem fog jó
nyársat találni. („Niarsin limba, niarsun lai.”) Szent Clitoris
története erről szól: szeresd a gyűlölködőket gyűlölőket!
Egyszer láttam egy marxistát szalonnázni: brrrrrrr!
Mit igyak a szalonnához? – kértem tanácsot magamtól végül, míg egy pillangó szállt le a térdemre.
Borozás közben az ember: isteni, ha Isten borozik: emberi.
Ahány
női mell, annyi rizling. A tramini kacagó pincérlány, kinek jól áll, ha
molett, de azért kevesebb rúzs több lenne. A krimi az irodalom
rozéfröccse. A chardonnay cisz-moll egy hamis zongorán. A furmint moll,
az aszú dúr. Megkülönböztetek allegro és adagio ivást. Ismerem a wagneri
és a sanzon típusú másnapot.
Igyál, amit akarsz! – s a pillangó elröppent.
A jó szalonnához nem kell sok, csak még pár jó tanács. („Ne kövessetek!”)
Sütés közben tarts a zsebedben két szem fügét, de ne egyél belőle!
A tálalásnál nem kell perzsául énekelni, de ajánlott!
Ha nem mész el minden nap egy egresbokor mellett, nem élsz!
Hajnalban lucernát kell rágni, nincs más út!
Elköltözni Tibetbe, és 40 évig a petrezselyemre gondolni: az élet helyett: lét!
Az első számú búcsúszentlászlói humorista, Bödőcs Tibor megírta első könyvét, ami szeptember második hetében jelenik meg, és a hónap végén mutatják be. Az Addig se iszik
olyan írók teljes életművét parodizálja, mint Krúdy, Hemingway,
Krasznahorkai, Orwell, Móricz, Márquez, Proust, Rejtő, Mándy, Ottlik,
Örkény, Kertész, Esterházy, Kosztolányi, Márai, Hamvas, Bodor Ádám vagy
Hrabal.
A végeredmény nagyon vicces. Bödőcs bebizonyította, hogy még a parodizálhatatlannak tűnő Rejtőt is lehet jól parodizálni. De az Addig sem iszik nem csak egyszerűen egy 2017-es Így írtok ti.
A szerző Micimackón keresztül mutatja be, hogy igazából Krasznahorkai
pokolnál is pokolibb világa is vicces, vagy éppen láthatjuk, hogy
Kertész Imre hőse akár egy fociakadémián is találkozhat az igazi
őrülettel. Jó hír, hogy nyelvében él az Esterházy. Bödőcsnél magától
értetődő, hogy Hamvas Béla Konfuciusszal kezdi a szalonnasütést is.
Spoiler alert: Édes Anna = Django elszabadul. De az is kiderül, milyen
lenne a feminista 1984, vagy hogy milyennek látná Móricz a NER-t.
Vasárnap este, a Dumaszínházban megtartott aktuális, eddigi legerősebb műsora, a Nincs idő gólörömre
után beszélgettünk Bödőccsel a könyvről és az irodalomról, Adyról és
Bayerről, az orbánizmusról és a trumpizmusról, a humorról és a tabukról,
a búcsúszentlászlói kocsmáról és a lakóiról.
Mi ez a könyv igazából?
Egyszer, hirtelen felindulásból, két éve nyáron, Hamvas Béla olvasása közben, után írtam egy paródiát a borfilozófról, A szalonnáról, még egyszer
címmel. Elküldtem a Szálinger Balázsnak meg a Cserna-Szabó Andrásnak,
aki azt írta, hogy „szájbakúrt jó”, ami nála pozitív jelző lehet.
(Később is így válaszolt általában az emailekre, ha válaszolt.) Utána
eltelt pár hónap, Krúdyt kezdtem olvasni, gondoltam, azt is kipróbálom,
és igazából az volt az áttörés. Akkor már mondta is a Cserna, hogy
legyen ebből egy kötet. De közben felléptem, párhuzamosan írtam két
estet, úgyhogy a következő év májusában jutott el hozzám a Helikon kiadó
igazgatójának, Szász Zsoltnak az ajánlata, hogy megrendelnék, kiadnák a
kötetet, és fél év alatt megírtam a maradékot. A szerződéskor még csak
öt volt meg, a Hamvas, a Krúdy, a Márai, a Rejtő és a Pepsi Kalasnyikov
is, ami az ÉS-ben megjelent.
Mi alapján választottad ki a szerzőket?
Nagyon
sokat kellett hozzá olvasni, úgyhogy az volt a cél, hogy jó írók
legyenek. Igazából rossz író nincs a kötetben, esetleg csak én.
Egyébként Cserna öt különfélét kitalált, hogy mit kéne még megírnom, de
én most azon gondolkodom, hogy versparódiát tudnék-e írni, az elmúlt
hetekben nagyon sokat foglalkoztam Ady Endrével.
Az még a paródiával együtt is érezhető, hogy a legtöbb szerzőt nagyon tiszteled.
Volt egy algoritmusa az írásnak. Először
volt az olvasás, nagy elánnal, aztán minden írótól olyan sokat olvastam
rövid idő alatt, hogy csömöröm lett tőlük meg a manírjaiktól. Rövid
idő alatt ki lehet ismerni az írók szótárát. Szóval lelkesedés – csömör
– szobordöntés – új, torz szobor formázása; ez volt a ritmus, de
elfogyhatatlan szeretettel persze.
Még a legnagyobb írókkal is ilyen hamar meg lehet telni, és át lehet látni rajtuk?
Ha
egy hét alatt elolvasod három könyvüket, akkor igen. De nem csak
átlátod, hanem csodálod is. Van ez a close reading-technika, amivel
annak idején Spiró György elemzett zseniálisan Csehovot, Shakespeare-t
az egyetemen. Ebben mondatról mondatra haladt, felboncolta, összevarrta,
én is így olvastam ezeket a könyveket. Ilyen alaposan sosem olvastam
még, nem csak úgy céltalanul élvezkedve, hanem nagyon konkrétan
analizálva figyeltem az áldozatot. És ugye nem csak az írók
stílusparódiája van, minden fejezetben van mellé valami más is. Ottlik +
Waldorf, Kertész + foci, Esterházy-hoz meg mindent hozzá lehetett
rendelni. Van Hrabal-paródia is. Viszonylag régen olvastam, jó volt újra
bohumilozni. Hrabal nagyon fontos szerző volt nekem, az egyik legelső,
aki megérintett, és beszippantott. Kb. 15 évesen olvastam először, és
akkor ezeket a szentlászlói figurákat elkezdtem megérteni, ezt a világot
a hrabali filozófián átszűrve felismerni. Hogy bárhonnét jöhet egy
nagy, bölcs szellemes mondat. De persze a faluban nem ők az átlag, a
kocsmába a deviánsok, a furcsák, a bolondok járnak, amilyen talán én is
vagyok.
És van olyan, akit inkább gúnyolni akartál a paródiával?
Hát,
inkább eszköznek vagy maszknak használtam őket. Kertészen például sokat
gondolkodtam, hogy hova vigyem a gyereket abban a fejezetben, hogy ne
legyen nagyon profán. Gondoltam, akkor írok a fociakadémiák
univerzumáról, és inkább azon csattan az ostor, de persze a
Kertész-stíluson is. Ja, és amikor írtam, akkor mindig annak az írónak a szerepében voltam egész nap. Három hétig Krúdy voltam, az jó volt. Csernával
meg az volt a közös munka, hogy elmentünk inni, és pultszörfölés közben
hihetetlen nagy okosságokat mondtunk az irodalomról, nagyon sarkosan,
és az irodalomtörténet Nógrádi Györgyeiként kiadtuk a tűzparancsot
sokakra. Akiket imádunk, azokban is van olyan, ami az én olvasói
szemszögemből idegesít. Csernának amellett, hogy remek író, erős
koncepciója van az irodalomról, fontos szörfölések voltak ezek.
Volt olyan író, akinek a paródiáját megcsináltad, de már nem került bele a könyvbe, vagy nem volt olyan jó?
Olyan
nem volt, csak olyan, amin még kellett egy kicsit dolgozni. Az elején
még többet segített Cserna, de utána úgy belejöttem, hogy azért is
kellett befejezni, mert a végén már annyira rutinszerűen ment, hogy azt
éreztem, a telefonkönyvet is meg tudnám csinálni, az meg már nem jó. De
egy csomó nagy hiányzó van: Thomas Mann, Kafka, Joyce, Virginia Woolf,
Bulgakov, Spiró, Bukowski, Hajnóczy.
Az milyen dolog, hogy a könyv szerkesztőjének, Cserna-Szabó Andrásnak a paródiája is benne van?
Arra nem mondott semmit, szerényen örült magának, hogy őt is kanonizáltam.
Annak van valami oka, hogy Pepsi Kalasnyikov orosz szerző fiktív? Azért túlnyomórészt mintha Pelevinre utalna.
Ott
több szerző volt, Szorokin, Jerofejev, Kaminer, Andruhovics is van
benne. Úgy éreztem, egy korhangulatot ragadok meg. Néztem a Pussy
Riot-dokumentumfilmet, meg mindig Leningradot hallgattam, amikor azt
írtam.
Volt egy nagy vitát kiváltó cikkünk arról, hogy a mostani kötelező olvasmányok nem igazán szerettetik meg az iskolásokkal az olvasást.
Ez igaz.
Te
viszont olyanokat írsz például Proustról, hogy „az emlékezés Messije”.
Ezt így már sokkal inkább meg lehet jegyezni, és jobban fel is kelti az
érdeklődést.
Igen. Azt figyeltem meg, hogy van egy ilyen
régészet- vagy ásatásjellege az olvasási munkának a nyelv meg a
társadalmi változások miatt. Nagyon benne kell lenned, hogy minden szót
megérts. Valószínűleg nem jó, ha a gyerekeknek olyan
leleteket adunk, amiket nem értenek, és teljesen ismeretlen
szótárgyakkal bíbelődnek. De azt is hülyeségnek tartom, ha átírják a klasszikusokat, mert ha edződsz, akkor megérted, dekódolod.
A könyv címe „Addig
se iszik”. Ez szerepel a Hamvas Béla-paródiában, a fülszöveg szerint
pedig apád mondta ezt arról, amikor könyvet írsz. Ez igaz, tényleg nem
iszol addig se?
Igen. Majdnem. Különböző munkafázisok voltak,
volt amikor ittam. Amikor szerkesztettem, akkor mondjuk nem, az
ötletelésnél igen, vagy mondjuk mikor két hétig Hemingway voltam, az
cefetül megviselt.
Gyakorlatilag te vagy az egyetlen ismert standupos, aki keményen belemegy a közéleti témákba.
Mert
érdekel, idegesít, zavar, foglalkoztat, de ez a legnehezebb része a
műsoromnak. Állandóan alakítani kell. Egyrészt van a
tiszavirág-életűsége a közéleti dolgoknak, és ez kérdés nálatok is a
444-nél (hogyha Krúdyt tudtam basztatni, akkor a 444-et is hadd), hogy
mire ugrunk. Mennyi faszság elhangzik minden héten, és most minden
Németh Szilárd-mondatra ugorjak-e. Szokták nekem mondani, hogy
csináljunk egy John Oliver-szerű valamit, de az más, mint a standup, az
valami magas szintű újságírás, és jobban kötődik a napi eseményekhez,
mint a stand up.
De miért mész bele ennyire?
Én
szívesen beszélnék a recskázásról többet, meg az egyházról, halálról,
vagy a szerelemről és más démonokról, de nem lehet azt, hogy itt és most
nem szólunk hozzá a közélet ügyeihez. Nem olyan helyzet van, hogy ne kelljen követni, mit csinálnak. Nem olyan helyzet van, hogy ne kelljen követni, mit csinálnak.
Ady
kapcsán gondolkodtam ezen, mert elolvastam az összes versét, mint egy
regényt. Elég kemény volt. Volt benne egy szeizmográf. A lényeget látja,
mondjuk kicsit sokat beszél magáról, ami még nála is idegesítő, pedig
elég érdekes volt a fószer. Ady nagyon sokat beszél arról, hogy milyen
jókat mond a társadalomról, és mennyire igaza van, és csak neki, naná.
Ha írok róla paródiát, az nyilván egy fogás lesz, hogy akkora egója van,
hogy nem tud bemenni sehova, mert kicsi a belmagasság. Szerintem
mondjuk közgazdaságilag ő sem volt annyira felvértezve, de nyilván olyan
emberekkel ivott, akik mondtak neki jó dolgokat. Bereményi szerint a Nekünk Mohács kell-t
tuti egy kocsmaasztalnál hallotta, tényleg olyan. Én mindig a
rendelkezésemre álló információk alapján teszek fel kérdéseket, ami a művészet lényege, tükröt tartok mintegy.
Képzeljük el, milyen jó lenne, ha lett volna paródia Károly Róbertről
meg Mátyásról, és benne lenne a történelemkönyvekben az, amit róluk
mondott egy bolond bohóc vagy egy lázadó standupos. Szóval van ennek
értelme, legalábbis ezzel nyugtatom magamat.
Egyébként
nyilván a közönség is alakítja a fellépőt, lehet, hogy sokkal hosszabb
lenne a közéleti rész, ha még jobban vennék, de azért ennek egy kicsit
ellene is kell menni. Nem kell teljesen a közönség uszályába kerülni,
hanem akkor is le kell nyomni, ha éppen olyan a közönség. Jó, jegyet
vesznek, és jönnek rám, nagyjából sejtik, hogy mire számíthatnak, de
azért így is meg kell őket törni.
Mi az, amivel ellene mész a közönségnek?
Hát
most kicsit sok a vulgaritás, azt át kell nézni, hogy ne legyen öncélú
és sok. De szabadon beszélek, tényleg úgy, mint a kocsmaasztalnál.
Mindig kivágtak a rádióban apróságokat, például azt, hogy „Felcsúton
épül suttyó Dubaj”, mondván, hogy megsértem a felcsútiakat, pedig
mondtam, hogy nem a felcsútiak építik, csak az egyik.
Nem érzed úgy, hogy eljutott oda a dolog, hogy ezt már nem lehet parodizálni, ahogy a South Park készítői is feladták Trumppal szemben?
Hát
figyelj, nem is hangzik el Orbán Viktor neve a műsoromban, szóval
inkább próbálom úgy megfogalmazni, hogy 20 év múlva is érthető legyen,
milyen egy autokrácia felé menő rendszerben élni. Illetve remélem, hogy
nem lesz érthető.
Mégis, nem lett a valóság annyira abszurd, hogy azon már nehéz fogást találni?
A
valóság mindig abszurd volt. A Krasznahorkai-paródiába illően azt
mondhatnám: „Kedveseim, az apokalipszis a világ kezdete óta tart.” A
társadalom mindig igazságtalan volt, csak az a kérdés, hogy a hatalom
erősíti-e ezt, konzerválja, vagy tesz-e ellene valamit, próbálkozik.
Akarsz valamiféle hatást gyakorolni?
Hát
hogy röhögjenek, nyilván, esetleg, vigyázat, nagy szavak:
gondolkodjanak el az elhangzottakon. Főleg amióta aktív lettem a
Facebookon, Youtube-influencer szinte, csak nem nagyon van rá időm, meg
lassan dolgozunk: a Kabai Danival csináljuk, a technikai részét ő viszi,
és ő a vágószoba Eric Claptonja. Szóval azóta erőteljesebb a politikum a
munkásságomban, illetve úgy tűnik most.
Nyilván a nevettetés a cél, mégis te vagy az egyetlen, aki a közélettel ennyit foglalkozik. Ahogy Fábry régebben.
Hát
ott az volt a gond, hogy nem poénba volt ágyazva, hanem vélemény volt.
Vezércikkszerűen nem jó ez a standupban, meg kell azt formálni. Amikor
nézem ezeket az eseményeket, meg olvasok róluk, akkor van bennem egy
indulat, és az a düh, az a kurvaanyázás, ami először előjön belőlem, az
utána a humor alkímiája során, mire színpadra kerül, már poén. Akkor már
a kívülállás jön. Ha engem is elragadnak az érzelmek, mint Nemzet Könyvtára Zsoltot,
akkor nem működik úgy, mert a humor az a kívülről látása a dolgoknak.
Ami nem részvétlenséget jelent, sőt! Azért kell humorba csomagolni, mert
különben a falnak mennék.
Látsz párhuzamot a néhány évvel ezelőtti Fábry Sándor és a mostani önmagad között?
Nem,
mert én nem hiszek feltétlenül az ellenzékben sem, azt is egy
ábrázolandó és kritizálandó katyvasznak tekintem. Igaz, hogy most
szívesebben kritizálnám őket, és lőnék rájuk, de kikre? Ha mások
lennének hatalmon, akkor is tudnék róluk beszélni. A saját munkám
nyilvános elemzése nem az én dolgom, ahogy a rádióban hallottam a
múltkor, mintha a madarak beszélnének az ornitológiáról.
Van ez a balliberális mítosz vagy legenda, hogy Fábry „Leköpte Gyurcsány Ferencet!”
– ami talán egy Latabár Kálmán-idézet volt a Rákosi-képes „hova
akasszalak”-gegből, vagy Ferenc Józsefet köpték le a Svejkben a legyek
–, amivel nem lett volna baj, csak le kellett volna köpni a következőt
meg a következőt meg az utána levőt is. A Bayer Zsolttal sem az a baj,
hogy kurvaanyázik, nagyobbak a gondok. „Szegény kicsi megvadított ember”
– ezt írja Ady Bayer Zsoltról.
Most
egypólusú a rendszer. Csináltunk például az őszödi beszéd évfordulójára
egy videót, hogy Gyurcsány betelefonál a híradóba, de annyira súlytalan
lett, hogy belerúgtam ebbe a szerencsétlen ripacsba, hogy inkább nem
tettük ki, nem működött.
Szerinted könnyebb dolgod van most egy ilyen paródiával, mint mondjuk tíz éve? Például a „Gyere haza, fiatal!” tíz éve egy utópisztikus paródia lett volna, most meg egy kisebb államtitkár beszéde gyakorlatilag ilyen.
Én úgy fogom fel a bajszos embert – akit lehet, hogy el kéne nevezni most már –, hogy ő a tudatalattija a NER-nek. Vannak
ezek az ellentmondások a rendszerben: hazafiaskodás, közben az ország
feléről lemondanak, kereszténykednek, és gyűlöletkampányokat nyomatnak. Vannak
egyébként jó hagyományok is a magyar történelemben és nemzetben, azt
elmondom a könyvben: Ady Endrét, Krúdyt meg Ottlik Gézát. De ez a
magyarkodás meg a hepciáskodás meg a hungarikum, a hungarikum, a
hungarikum… Ezekről szólnak a „Gyere haza, fiatal!” mondatai. Hogy a
délibábkergetés nem vezet sehova.
Ért már bármilyen hátrány a politikai megnyilvánulásaid miatt?
Most
volt egy ilyen, hogy Kecskeméten le volt foglalva a helyszín, és azt
mondták, hogy technikai okok miatt jövő áprilisig nem tudunk egyeztetni.
Úgyhogy most az nincs. De közben meg a Fábrynak megígértem, hogy ha
megírom a könyvemet, akkor elmegyek, mert öt éve hív az MTVA-ba, a
Fidesz falutévéjébe. Nekem is nagy dilemma volt, mint oly sokaknak, hogy
a TV2-ben szerepeljenek-e vagy nem, mert ott dübörög ez az orwelli
propaganda. De a Fábryval mégis van egy barátság, egy emberi viszony,
meg eljött Búcsúszentlászlóra, a faluházba ötször fellépni a kedvemért,
meg beengedett annak idején a műsorába, tök normális volt, nem volt ez a
féltékeny hontyhannázás, hanem lelkesített, vendége voltam egy csomó
fellépésen, stb. Minden évben hívott, de az MTVA-n annyira idegesített a
Híradó, hogy azt mondtam, akkor megyek, ha megírom a könyvet, de nem
gondoltam, hogy megírom, erre most megírtam. Közben meg azt hittem, hogy
letiltanak, csak a Fábry még azelőtt adta le a listát, hogy meghív,
mielőtt elkezdtük a Youtube-csatornát, úgyhogy most érdekes helyzet,
hogy végül bennmaradok-e.
Van olyan dolog, amivel nem viccelnél?
Az
nehéz volt a Kertésznél, hogy az Auschwitz-cal mi legyen. De nincs
olyan, ami eleve tabu, hanem a végeredménytől függ. Az a jó, ha a
mögöttes tartalom nincs benne a poénban, hanem a néző agyában gyullad
ki, hogy miről szól a dolog, ne én mondjam ki. Ha én mondom ki, akkor
nem is röhögnek, és általában húzni kell a műsorból vagy az írásból, az
okoskodás, TED-talk.
Szóval nincsenek abszolút tabuk.
Hát
most akartak ilyet, hívtak a Rádiókabaréba, és mondták, hogy
szeretettel várnak, csak a felsővezetés faszságairól ne beszéljek. És
én mindig azért is beszélek a közéletről, mert ha van ez a hangulat,
hogy „jaj, nem lehet” meg „mi lesz belőle”, akkor sokkal érdekesebb róla
beszélni. Miért ne szabadna, mi ez? Ha a kocsmaasztalnál beszélünk
róla, akkor a műsorban miért ne? Kertész Imre mondta,
hogy az volt a nagy áttörés neki a Sorstalanságnál, hogy rájött, hogy
az írása és a létezése között nem lehet különbség, ne írjon mást, mint
amit gondol a létezésről. Ha mondok valamit a barátaimnak, akkor miért
ne mondjam azt a színpadon, ha nem uszítok? De nem akarok itt okoskodni,
azért sem szeretek interjút adni, mert elkapja az embert a Nők
Lapja-effektus, és világot akar váltani, mert kérdéseket kap, és azt
hiszi, meg tudja válaszolni azokat. Én a „Gyermekké tettél” Lőrinc-paródiával
többet el tudok mondani a két csávó viszonyáról, mintha elkezdeném itt
elemezni, hogy: „Nem jó ez, hogy a közbeszerzések és a kapitalizmust
kikerülve, haveri kapitalizmust építve a state capture…” Én nem ehhez
értek, ahhoz Tölgyessy Péter kell.
A tabudöntögetésre visszatérve: egy standupos úgy beszél, mint 20 év múlva az átlagember. Jó esetben. Carlin
hét mocskos szavának ügyét még a Legfelsőbb Bíróságig vitték
Amerikában, mert azt mondta például, hogy segg, csöcs, fasz meg baszás.
Most meg ugye ez megy nálunk a parlamentben.
Sok szempontból saját maguk a kezdeményezői a tabuk megszegésének. Amikor maga Orbán buzizik a parlamentben, kicsit ő maga a saját udvari bolondja.
Igen,
ezt is mondtam, hogy nem lesz a Várban külön udvari bolond. Viktor
ismeri a magyar népet, meg felmérik vagy szondázzák a közvéleményt, de
azért vannak jó oldalai is az embereknek, arra kellene tán építeni, nem a
zsigeri, előemberi evolúciós poggyászunkra.
A politikában a
paródia sokszor valójában csak erősíti azt, amit gúnyolni akar. Például
amikor az emberek az óriásplakátokról csinálják a mémparódiákat, csak az
eredeti üzenetet erősítik fel. Máskor a humor szelep: itt az emberek
kinevették magukat Mészáros Lőrincen, aztán hazamennek, és adóznak, hogy
fenntartsák az illiberalizmust.
Igen, de a történelmet sosem a bohóc irányítja vagy alakítja, hanem csak segít elviselni.
Miért, Trump milyen figura?
Világunk
Trump és Coelho világa. A politikai kommunikáció a giccs és a blöff
nászának gyermeke, aki a Goebbels lakosztályban fogant. Trump a
tömegember bosszúja, David Brent az Office-ból és nem Deák Ferenc.
Mindig
mondod, hogy a búcsúszentlászlóiak nem sértődnek meg a poénokon, de
amilyen poénjaid vannak, ebben azért nem vagyunk biztosak.
Mindannyian
Fábry Sándor csehszlovák szöszmöszmackójából bújtunk elő. Ahogy a
családjáról beszélt, abból indult ki, szerintem, a magyar stand up.
Elkezdtünk beszélni a saját rokonainkról, barátainkról. Kőhalminak is
van anyja, de az embereknek is, és ez egy kapcsolódási pont volt. Én is
elkezdtem beszélni az igazi, kocsmai figurákról, nem pedig ilyen kabarés
papírmasé-operettfigurákról, vagy úgy, ahogy a rádiókabaréban szoktak a
jelenetekben vidéki emberként beszélni. A nagyszüleim paraszti
életmódot folytattak, és azt elcsíptem, voltak tehenek meg minden, ahogy
a költő mondja: „Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak.” Nem tud az ember nagyon másról beszélni. Kosztolányi szerint az első 10 évben megtörténik minden, és az író abból él utána. Akkor
vagy a legérzékenyebb. (Kivéve az Ady Endrék, akik egész életükben
ennyire érzékenyek.) Amikor megérkezek Szentlászlóra, mindenkinek
fizetek órákig a kocsmában, mindenki berúg, és a végén mondják, hogy
összesen 3460 forint.
Hányan laknak Búcsúszentlászlón?
800-an.
Hányan járnak kocsmába?
A keménymag, akiket ünneplek a műsoraimban, az olyan 10-15 ember.
Bödőcs Tibor Karinthy-gyűrűs humorista 1982. dec. 11.-én született Zalaegerszegen. Egerszegtől pár kilométerre, egy zalai kis faluban, Búcsúszentlászlón töltötte gyermekkorát. Színész szeretett volna lenni, magyartanárnak tanult, de humorista lett. „Szen’lászlót” műsoraiban visszatérő motívumként, újabb és újabb aspektusokból mutatja be. 2004-ben csatlakozott a Dumaszínházhoz, és még abban az évben állandó kerettagja lett a Rádiókabarénak. Az országos ismertséget a 2005-ös Esti Showder szereplés hozta meg számára.