Létünk legértékesebb része

Az ima a szív emlékezetének gyakori ébresztgetése.
Gyakrabban kell emlékezni Istenre, mint ahogyan lélegzetet veszünk.

(Esterházy Péter)




Isten nem azzal van jóban, aki bűntelen, ilyesmit a puritánok hisznek. Azzal van jóban, aki szereti őt, és én Istent nagyon szeretem, bár gyakran gondolok arra, hogy nincs, de ilyenkor rémületesen meg vagyok ijedve, mert mi lesz belőlem, ha ő nincs? Imámban nem szeretek kunyerálni, mindig én és én, és mintha Isten azért lenne, hogy kívánságaimat teljesítse, csakis azért, hogy én jól érezzem magam és kiszolgáljon engem. Úgy szeretek imádkozni, hogy megölelem, és hagyom, hogy lénye áthasson. Tudom, hogy valami sürgősebbre van szükség, mint jólét és túlvilág. Isten minden tulajdonságát sorra ki lehet iktatni, jóságát és tudását és bölcsességét és erejét és hatalmát és értelmét, és mikor mindez kifogyott és nem maradt semmi, jön ő.

(Hamvas Béla)



Az ember magányos: bűnében éppúgy, mint erényében, érettségében. Hiába van ezer szállal beágyazva az univerzumba, hiába van otthona, gyereke és felesége. De ez a magány nem valamiféle műhiba. Az ember magánya fönntartott hely, amit egyedül Isten kegyelme tölthet be. Könnyű vigasz nem segít rajta. Épp ezért magányunk létünk legértékesebb része, és már puszta tudomásulvétele is meghaladása önmagunknak.

(Pilinszky János)





- Barátom - fordult hozzá. - Ugye, nem gondolod komolyan, hogy én mutatom meg neked az utat a nirvánába? Ugye, nem képzeled, hogy ilyen könnyen besétálhatsz az örökkévalóságba? - Majd szomorúan, mintha csak neki árulná el a titkot, a fülébe súgta. - Ugye tudod, szegény barátom, hogy nem segíthetünk egymáson. Nincs egyetlen út. Magunk vagyunk a világon, s ahányan vagyunk, annyi az út. És nem ismerhetjük egymás útjait.

(Su-La-Ce: Reggeli beszélgetések)





Jézus mondta: Sokan állnak az ajtónál, de (csak) az egyedüliek* fognak bemenni a menyegző helyére.

(Tamás 75, Mt 22.2 13-14) 

* (egyedüliek: akik egyedül vannak, akik magukban vannak, vagyis magányosok)

Megjegyzések