Ága görbe, gyökere csomós


   Tevékenységgel az emberiséget még senki se mentette meg. Miért? Mert éppen a tevékenység az, amely a zavart teremti. Egyetlen helyes magatartás van: „hagyd, hogy az Ég és a Föld erői szabadon kibontakozzanak”. Az embernek a világ rendjébe nem szabad beleavatkozni: nem szabad megkülönböztetni, értékelni, ítélni. Abban a pillanatban, amikor az ember a dolgokat egymástól elválasztja, a jót és a rosszat megkülönbözteti, a világnak önkényes irányt próbál adni. Ezt teszik a szentek. A világot meg akarják javítani. De mit érnek el? Azt, hogy elrontják.



   A világ őskori békéjét helyreállítani csak egyféleképpen lehet. Úgy, ha ember a nem-cselekvésbe, a nem-gondolkodásba visszavonul, és az örök égi és földi erők érvényesülését szabadon biztosítja. Mindennemű elv, erény, tevékenység, törvény, szabály, hangsúly, gondolat, megzavarja az ősi rendet. „Az emberi életnek kezd célja lenni - világszemléletek és filozófiák és különböző társadalmi elméletek a rend érdekében -, de ami belőle származott, az a legnagyobb zavar.” „A tevékenység veszedelmesebb, mint a skorpió marása, mint a ketrecből kiszabadult vadállat”. Mert az emberi tevékenységnek a világra visszaható metafizikai és mágikus hatása van. Megromlik a szív, a kedély, az érzék, az emésztés, a napfény, az eső, a tél hidege, a nyár melege, a növények gyökere a földben és a halak húsa a tengerben. Megrontották a világot. „Az ember arca szégyenben ég, ha erre gondol. Ők azonban a szégyent nem ismerték.”
   Ezért a tökéletes ember olyan, mint „az óriás fa”, amelynek ága görbe, gyökere csomós, levele keserű, virágja orrfacsaró illatot áraszt – „nem használható” semmiféle célra és szándékra. Nincs belezavarodva holmi világjavító eszmékbe, mint a szent. A tao minden pillanatban, mindenki számára jelen van, a Lét mindenhol élő valóság. A tao a teltség, a gazdagság, az erők teljessége, az uralom. 

(Hamvas Béla: Csuang Ce - A Tao virágai)




      Az európai ember hajlamos elhinni, hogy ő sorsformáló erő. Ki-ki saját szerencséjének kovácsa. Tehát nekem csinálnom kell valamit ahhoz, hogy sorsomat formáljam és kézben tartsam. Van egy ilyen illúziónk, ami elkezd bökdösni, hogy na "csinálj már valamit, csinálj már valamit. Ez nem maradhat így, csinálj már valamit!"
     Azt gondolom, hogy az esetek nagy többségében nem kell csinálni semmit. Teljesen fölöslegesen nyüzsög az ember. Ezt a problémát az egzisztencialista filozófia úgy oldotta meg, hogy aki semmit sem csinál, az sodródik az életben. Sodorják a körülmények. Aki pedig cselekszik, aki dönt és választ: azt is.
     Azon az illúzión már túl kéne lennünk, hogy a döntéseink és cselekedeteink ízlésünk és akaratunk szerint befolyásolják életünk alakulását.

Popper Péter, előadásrészlet

Megjegyzések