„Mit minden aszkéták hívőn mondanak,
mit minden tanítvány ismétel vágyón,
mi mindent összefoglal - hát halld meg a Szót,
mit minden tudások tanítanak!
Így hangzik: ÓM.
E szótag a legnagyobb, maga a Brahman e szótag!
Minden kívánsága teljesül e szótagot tudónak.
Ez a legkülönb alap, mert ez az alap van legfelül.
S az alap tudója a Brahman világában örül.”
(Katha Upanisad, Takács-Tenigl László fordítása)
A Mándúkja-upanisad a legelső mantrában elmondja nekünk, hogy az
elpusztíthatatlan ॐ mantra a megnyilvánult univerzum egésze. Átöleli az
idő mindhárom síkját (a múltat, a jelent és a jövőt), valamint azt, ami
túl van az időn. A második mantrában az olvasó találkozik egy
mahávákjával (nagy mondással): „Ajam átmá brahma” (az Én - Átman, Önvaló
- valóban a Brahman), és azzal, hogy mindaz, ami megnyilvánult, szintén a
Brahman. A következtetés révén világossá válik, hogy az ॐ, az Én és a
Brahman között teljes az egyenlőség.
A Mándúkja-upanisad azt tanítja, hogy az ॐ az Éntudat négy
állapotának tanúja: az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotainak,
melyek mindannyiunk számára ismerősek, valamint a transzcendencia
negyedik állapotának, ez a turíja, melyben az ॐ hangja feloldódik a
csendben. Ekkor az összes jelenség megszűnik, a dualitás véget ér, s
beköszönt a nyugalom és az üdvösség. Aki ismeri ezt az állapotot,
mindent ismer, hiszen az individuális én beleolvad az egyetemes Énbe.
A Mándúkja-upanisad az ébrenléti állapotból - ahol a tudatosság kifelé,
a durva, materiális, világi tárgyak felé irányul - vezeti a gyakorlót
az álom szubtilisebb állapotába, ahol a tudatosság befelé, a világi
tapasztalatok szubtilis lenyomatai felé irányul, s ezeket a tudatalatti
és a tudattalan tárolja, majd a mélyalvás még szubtilisebb állapota
felé, melyben nincs sem álom, sem vágy, és az Én a saját természetének
üdvösségében leli élvezetét. A turíja negyedik állapota pedig túl van
ezeken.
„A turíjában a tudatosság se nem befelé fordult, se nem kifelé fordult, sem mindkettő. Nem differenciálatlan, túl van a megismerésen és a nem megismerésen. Nem tapasztalhatjuk az érzékekkel, és összehasonlítás vagy következtetés által sem megismerhető, felfoghatatlan, elgondolhatatlan és leírhatatlan. A turíja tiszta tudatosság, a valódi Én, az összes jelenség megszűnése, nyugodt, végtelenül boldog, nem kettős Egy. Az ॐ a valódi Én. Aki tudja ezt, annak tudata az Egyetemes Tudatba tágul.”
Az ॐ hang három összetevőből áll: A, U és M, melyek megfelelnek az ébrenlét, az álom és a mélyalvás állapotainak, s létezik egy negyedik, hangtalan összetevő (amátra), mely a turíja transzcendens állapotának felel meg. Teljes a megfelelés az ॐ - ot alkotó hangok és a tudatállapotok között. Éppúgy, ahogy az A beleolvad az U-ba, az U az M-be, majd az M végül beleolvad és feloldódik a csendben, ugyanúgy az ébrenléti állapot az álom szubtilisebb állapotába vezet, mely átadja a helyét a mélyalvás még szubtilisebb állapotának, amely azután a turíja kapujává válik.
Az ॐ hang nélküli aspektusa, a csend ugyanolyan
természetű, mint a negyedik állapot, a turíja. A turíjának nincsenek részei és felfoghatatlan, mivel túl van a beszéden és az
elmén. Ez az az állapot, melyben az összes kétség és konfliktus
feloldódik. Az ॐ végső állapota, melyben az A-U-M feloldódik. Az ébrenlét, az álom és az alvás állapotainak egybeolvadása.
Nem kettős, áldott állapot, amely a májának hívott, lenyűgöző
illúzió megszűnése. Azonos az Átmannal, az összes egyén valódi
Énjével. Aki ismeri az Abszolút Valóság ezen állapotát, a Legfőbb
Énbe tágul, felismeri önmagát, és nem születik újra.
Az ébrenlét, az álmodás és a mélyalvás olyan állapotok, amelyekben kettősséget tapasztalunk, mert a tapasztaló különbözik a
tapasztalattól. A turíja, a negyedik állapot viszont kettősségektől
mentes állapot, mely ahhoz a csendhez hasonlítható, amelybe az
ॐ vezet. Valójában az összes hang a csendből keletkezik, így
ezt az állapotot hang nélküli állapotnak nevezhetjük. Ezért adták
neki a turíja nevet. Ha valaki a folyóparton áll, hallja a folyó
áramlásának hangját. Ha visszamegy a folyó forrásáig, felfedezi,
hogy ott nincs hangja. A hang egyre erősödik, ahogy távolodunk a forrástól. A meditáló a hangok eredete felé tart, amely
a tökéletes csend, a túlnani állapot, amelyet turíjának hívnak. Egy ilyen állapot
megmagyarázhatatlan, mivel ennek igazsága olyan súlyos, hogy
az elme és a beszéd nem képes megtartani. Ezért nincsenek rá
szavak, hogy leírják ezt az örök boldogságot.
részletek
A jóga misztikája szerint hetvenmillió alapmantra létezik, s ezek, valamint kombinációik jelentik a teremtés kézikönyvét.
A mantra nem csupán hangrezgés, hanem sugárzó energia, ami egy sajátos
gondolati áram megindítása révén áthangolja az ember mentalitását. Erre
utal a szó etimológiája: manasz - elme, tudat; trájaté - felszabadít. A mantra hangzó meditációs formula, szent szótagok,
misztikus hangok, olykor konkrét jelentés nélkül, vagy rövid fohász.
Szövege kötött, nem változik a beszélt nyelv változásaival. E misztikus
hangok nem a világi tapasztalás körébe tartoznak, s értelmük akkor
nyilvánul meg, ha az adott szabályok szerint ejtik ki, s fölfedezik,
fölébresztik, asszimilálják azokat. A mantra igazi értelme abban van,
hogy nincs közvetlen jelentése, s e jelentésnélküliségen meditálva
belátható az anyagi univerzum ontológiai irrealitása.
Az anyagi világban mindennek megvan a maga önrezgése, egy bizonyos
frekvenciára vannak hangolva az élő és élettelen dolgok. Ha ismert ez a
frekvencia, hangrezgéssel felépíthető vagy lebontható az adott dolog,
illetve a rezonancia meginvitálja az istenségek felsőbb hatalmát. A
mantrák misztikus ereje abban rejlik, hogy a rezonancia-elv alapján a
mantra hangzásán keresztül lehetséges kapcsolatot teremteni az adott
világszférával vagy akár Istennel, vagyis az adeptus tudata
összekapcsolódik a mantraként megnyilvánuló magasabb, isteni tudatosság
síkjával.
Az ॐ a mantrák mantrája, a Jadzsur-védából származik, misztikus
magyarázatát az Upanisadok adják, a Váju-purána egy egész fejezete,
valamint a Náradaparivradzsaka-upanisad nyolcadik része foglalkozik
vele. Ez a szótag magába foglal mindent, ami létezett, létezik és
létezni fog - mondja a Mándukja-upanisad.
Az ॐ elsődlegesen és egyértelműen szakrális hang. A Védák szent
szövegei olvasásának kezdetén és végén, fohászkodás előtt, vagy vallásos
művek elején alkalmazzák. Misztikus értelemben Brahmant, az
Abszolútumot jelöli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése