Korszakok

Érdekes könyvet olvasok a tantráról, s ennek kapcsán jutott eszembe, hogy sokszor elfeledkezünk arról, milyen korszakban is élünk. A Káli yuga elején vagyunk - ami Krsna halálával vette kezdetét -, tehát mindössze mintegy 5100 év telt el belőle. A korszak teljes időtartama 432 000 év a hagyományok szerint. Talán ha többször felidéznénk, hogy a káli yuga a romlottság kora, könnyebben el tudnánk fogadni azt, ami körülvesz bennünket. És az is lehet, hogy mindez még erőteljesebben ösztönözne arra, hogy ne aludjunk el, hogy értékes emberi születésünket ne pazaroljuk el.

A könyv és a tantra álláspontja az, hogy a káli yuga egyetlen használható és megmaradt módszere a megszabadulásra a tantra, mert az ember nem képes többé elméjében összeszedett és kitartó lenni, vagyis képtelen az állhatatos és mély tanulásra, figyelemre. Emellett sok régi tanítás és módszer el is veszett az idők folyamán, a megmaradt utak tehát hiányosak és így jobbára használhatatlanok. Ezzel szemben a tantra mindent felhasznál: a mérget is nektárrá változtatja.
Más - védikus, buddhista - álláspontok szerint a ma emberének már csak a szent mantrák zengetése vagy a gurujóga tud segíteni. 

Ki-ki döntse el maga, neki mi való. Én személy szerint a tantrát akkor is veszélyes útnak tartom, ha valaki nagyon tiszta szándékkal választja. Igaz volt ez évezredekkel ezelőtt is, manapság még fokozottabban igaz véleményem szerint. 

Én úgy vettem észre, ma egyvalami segíthet. Nem a különböző utak és módszerek, hanem a lelki, mentális és morális tisztaság. Ezért tehetünk. A többit meg úgyis úgy kapjuk, nem mi csináljuk. A többi adomány és kegyelem szívünk állapota szerint. És ezt is gyakran elfelejtjük. (a szerk.)

A világkorszakok mitikus kronológiája más természetű, mint a földtörténeti korszakokat illető tudományos álláspont. A kettő között annyi a hasonlóság, hogy ez is, amaz is egymásutániságról, rendszerezettségről beszél, ám míg a földtörténeti korszakok – és tegyük hozzá, a természettudományos korszakolás egésze – lineáris időfelfogást, addig a világkorszakok szellemi kronológiája ciklikus szemléletet tükröz. 

A hinduk négy világkorszaka az indiai kockajátékról kapta a nevét. A négypontos nyertes dobás a szerencsés, a krta: ez az első korszak neve. A hárompontos dobás a tréta, a kétpontos a dvápara, az egypontos vesztes dobás pedig kali néven ismeretes. Ezek az elnevezések a bráhmana-irodalomban jelennek meg először a kockajáték kapcsán, a világkorszakokkal pedig az Aitaréja-bráhmana kommentátora kapcsolta össze őket.

Az eposzokban és a Puránákban a négy korszak már szilárd tantétel. A források egyetértenek abban, hogy a korszakok hossza és az erény hányada összefüggésben van a kockajáték számértékeivel.
A négy korszakról az első részletes beszámolót a Mahábháratában találjuk, a Vanaparva könyvben, ahol Hanumán szól Bhímához:

"A tökéletes korszak (Krta-juga) azért kapta nevét, mert csak egy vallás létezett és mindenki szent életet élt. Vallási ceremóniákra nem volt szükség, s nem voltak félistenek, démonok, jaksák, ráksaszák és nágák sem. Az emberek nem kereskedtek, nem voltak sem gazdagok, sem szegények. Ismeretlen volt a betegség, a gyűlölet s a hiúság és a gonoszság. Nem volt félelem sem bánat, s mindenki elérhette a legvégső üdv állapotát. A fehér színű Nárájan volt a mindenség lelke, ő nyújtott menedéket mindenkinek, s mindenki az ő kegyeit kereste. A tökéletesség korában mindenki egyéni önvalója harmóniában állt a Legfelsőbb Lélekkel.
A következő Tréta-jugában kezdődtek az áldozati rítusok, s Isten vörös formában jelent meg, az erény (dharma) pedig negyedével csökkent.
A harmadik Dvápara-jugában sárga színben szállt alá az Isten, s az erény a felére fogyatkozott. A hajdanán egységes Védát négy részre tagolták, hanyatlott az igazság, vágyak ütötték fel a fejüket, s megjelent a betegség és a zűrzavar.
A negyedik Kali-jugában az erény egy negyedére apadt, általános lett a betegség, s a lények elfajzása."

Hellászban Hésziodosz a Munkák és napok című művében hasonló beszámolót ad. A különbség annyi csupán, hogy itt a korszakok a négy fémről kapták nevüket: arany, ezüst, bronz és vas.

A perzsa Zarathusztra tanítása szerint is négy korszak ismeretes, amit egy négyágú fa aranyból, ezüstből, acélból és vasból való ágai szimbolizálnak. A korszakok mindegyike háromezer esztendőre terjed, de nem szóltak örök ciklikus visszatérésről.

A kelta mitológia is négy korszakot ismer. Az első Partholon korszaka, a fehér ezüstkor, a második Nemed vörös bronzkora, a harmadik Tuatna de Denann sárga aranykora, végül a negyedik Milesians fekete vaskorszaka, ami a kelták ősatyjáról, Bel fia Mile-ről, az éjszaka és a halál istenéről kapta a nevét. Az írek Milesianstól eredeztetik magukat. Figyelemre méltó, hogy a kelta mitológia korszakainak színkódja egybevág a Mahábháratában említett színekkel.

Babilonban hét korszakot azonosítottak. Az özönvíz előtti nyolc-tíz király uralkodásának tartama 10.800 és 72.000 esztendő közé tehető, szemben az özönvíz utáni királyi nemzetségekkel, akik legföljebb 1.200 évig uralkodtak. Ismerték az ősi Paradicsomot, s az emberi faj – feltehetően hét – egymást követő eltörlésének és újjáteremtésének emlékét is megőrizték.

Egyes feltevések szerint a négy világkorszak tana egykor Egyiptomban is eleven volt, ám a tan, mint megannyi más gondolat valószínűleg áldozatul esett a papi propagandának. Jóllehet Egyiptomban nem ismeretes a tökéletes kezdet mítosza, mégis sokat sejtető hasonlóság a Menészt megelőző uralkodók mesésen hosszú életkoráról szóló legenda.

A mexikói aztékok négy korábbi korszakról, nap-ról tudtak, amik rendre kataklizmával értek véget. Az első Nap, a négy ocelot korszaka (nahuli ocelotl) 676 évig tartott. A föld lakóit ocelotok falták föl a korszak végén, s leáldozott a Nap. A következő nap a négy szél (nahui checatl) 364 esztendős korszaka volt, mikor az emberiséget rettentő szélvihar söpörte el, s akik megmaradtak, majmokká változtak. Ezt követően a négy eső (nahui quiahuitl) 312 esztendős korszaka következett, melynek végén pusztító tűzeső gyilkolta a lényeket, s a megmaradt emberek madarakká változtak. Végül a negyedik nap a négy víz (nahui atl) 676 esztendeig tartó korszaka volt, melynek végén a vízözön sújtotta emberek halakká váltak. Csak egy emberpár maradt meg. A jelenlegi ötödik korszak a négy földrengés (nahui ollin) nevet viseli.

Forrás: Kagylókürt - Kockajátékok és világkorszakok

A Kali-juga időszakában általános a vallástalanság, a viszály és az erkölcsi, morális állapotok romlása. A társadalom légköre romlott, működése önző számításokon és üzleti érdekeken alapul, a dharma követelményeit semmibe veszik. Betegségek pusztítanak, félelem, nyugtalanság jellemzi az emberek csoportjait, éhség, türelmetlenség, düh és bánat uralkodik rajtuk.

A Srímad Bhágavatam szerint a Kali-jugában az emberiség morális állapota megromlik, barbárság uralkodik a világon. Az emberek állatokat ölnek, hogy élelmiszerhez jussanak. Semmibe veszik a szexuális korlátokat, családok szakadnak szét, nők és gyermekek elhagyatva és bántalmazva áldozatokká válnak. Egyre degradáltabb generációk fogannak a véletlen vágyak következtében, és nőnek fel vadon. A politikai vezetés elvtelen gazemberek, bűnözők és terroristák kezébe kerül, akik kihasználják a társadalmak gyengeségeit. Népeket tesznek rabszolgává, vagy pusztítanak el. A világ megtelik fanatikusokkal, szélsőségesekkel és spirituális csalókkal, akik hatalmat nyernek a hedonizmus, valamint a kulturális és erkölcsi relativizmus rabjai körében. A társadalom egész körében a vallás, igazmondás, a tisztaság, a tolerancia, a kegyelem erénye, a fizikai erő és az emlékezet napról-napra csökken.

Ebben a korban az emberek kapzsik, rosszak és könyörtelenek, csupán a birtoklás határozza meg az egyén társadalmi státuszát. Törvény és a jog biztosítja az egyén tekintélyét és hatalmát. A házasság mint „szent unió” megszűnik létezni, a férfiak és nők egyszerűen együtt élnek testi vonzalom és szóbeli megállapodás alapján, és csak a szexuális öröm tarja össze őket. Az emberek nem törődnek a szüleikkel, és nem biztosítják gyermekeik jövőjét. A teheneket leölik, ha már nem adnak elég tejet. Az istentelenség, az ateizmus virágzik.

A Linga-purána szerint alacsonyrendű emberi ösztönök által vezérelt uralkodók és állami vezetők irányítják a népet, hamis eszméket hirdetnek, és a bölcseket üldözik. Súlyos aszályok és járványok dúlnak mindenhol. Betegség, éhség félelem terjed a világokban. A nemzetek folyamatosan háborúban állnak egymással. A hősöket meggyilkolják, a dolgozó osztályok fejedelmi hatalomra törnek, csak azért, hogy élvezhessék a királyi vagyonokat. A királyok tolvajokká válnak. A tulajdon védelme helyett az állampolgárok vagyonát lefoglalják. Új vezetők jelennek meg a munkás kasztokból és üldözni kezdik a vallásos embereket, szenteket, tanítókat, értelmiségieket, filozófusokat. A civilizációból kiveszik minden isteni útmutatás. A szent könyveket már nem tisztelik. Hamis tanokat hirdetnek és félrevezető vallásoknak hódolnak szerte a világon.

Sok a koldus, és széles körben elterjedt a munkanélküliség. A kereskedők korrupt üzleteket kötnek. A betegségek száma növekszik, a rossz körülmények miatt pestis támadja meg a lakosságot. A víz hiányzik, gyümölcsök ritkák. Mindenki vulgáris beszédet használ.

A Visnu-purána szövegeiben szerepel, hogy az emberek ebben a korban az élelmiszereket mosás nélkül eszik, a szerzetesek megszegik a cölibátusra vonatkozó esküjüket. A teheneket csak a tejükért tartják életben. A víz szűkös, sokan nézik az eget, és esőért imádkoznak, de az nem jön. A mezők kopárrá válnak, éhínség és szegénység uralkodik a világon, sokan vándorolnak olyan országokba, ahol az élelmiszer könnyebben elérhető. Az emberek öröm és élvezet nélkül élnek. Sokan az öngyilkosságba menekülnek. Az emberek kis intelligenciáját ateista tanok befolyásolják. Értelmetlenné válik a család, klán és kaszt. A férfiaknál már nem erény a tisztesség.

A tisztaság, könyörület és vezeklés már nem tartozik az erények közé, egyedül az igazságosság maradt meg. Az eszmények a korszak általános hanyatlásával együtt silányulnak, az emberi élettartam lerövidül, mígnem a totális züllés végén a világ egy mindent elsöprő kataklizma során megszűnik létezni.

A szent szövegek szerint a Kali-juga végén eljön a harcos Kalki fehér lován, lángoló pallossal, az utolsó Visnu-avatára, akinek szerepe a gyilkolás. Nem utasít, nem parancsol, mint ahogy a Bhagavad-gítában Krisna utasításokat, követni való nézeteket ad át Ardzsunának, amikor előtte felfedte isteni lényét. A Kali-juga végén az ember már annyira romlott lesz, hogy nincs már lehetőség arra, hogy Isten iránymutatásokat adjon, és az embert a helyes útra terelje: „Az emberek nem képesek már tisztességesen felfogni az Úr akaratát, ezért a korszak végén annak egyetlen lehetősége az lesz, hogy elpusztítja az emberiséget. Az, aki az úr által halt, maga is üdvözül. Ez Isten végtelenül irgalmas minősége. Ha Isten megvéd, vagy ha megöl, az eredmény ugyanaz.” 

Forrás: wikipédia