Drága szív, gyere haza

Minden betegség honvágy. 

(Dianne Connelly)

Lelkek vándorolnak
a mindenségben
elveszett és ellopott lelkek
szeretteiktől elszakadva
a szeretetről lehasadva.

Gyengéden, óvatosan
visszahívjuk őket magunkba
sötét sarkokban kutatva utánuk
életre repítve őket lélegzetünkkel
köszöntjük őket itthon.

(Ellen Jaffe Bitz)

Azt mondják, hogy minden ember az élet értelmét keresi. Nem hiszem, hogy ez lenne az, amit igazán keresünk. Azt hiszem, hogy amit keresünk, az az élőnek lenni érzés megtapasztalása.

(Joseph Campbell)

Kéz a kézben ültek
Hallgatták a csendet
és halkan suttogva
beszéltek a sötétséghez
vagy talán elveszett képmáshoz.

Víz morajlik a föld alatt.
Ne mozdulj. Semmi zaj.

Csak egy szikra
a csukott szemekben.
Nap süt, Ég fodrozódik
egy rég elfeledett födön.

Semmi zaj
csak az eltemetett tenger
szívverése hív: figyelj.
Figyelj, valaki suttogja
az elveszett nevet.

Majd a sűrű csendben tisztán énekli:
Drága szív, gyere haza.

(Diana Rowen)

   A legtöbben szeretnénk erősen tudni és érezni, hogy kik vagyunk. Felismerjük, hogy a teljességérzet egyedül csak belülről jöhet, hogy a külső biztonság hamis, és belül kell biztosnak éreznünk magunkat. Amikor egész lényünkkel itt vagyunk a testünkben, amikor "itthon vagyunk", sokkal könnyebb éreznünk a békét, a biztonságot és a harmóniát a nagyobb egésszel - az univerzummal.
Mindannyian félelmetesen sok lelki energiát fordítunk elveszett részeink keresésére. Ezt tudattalanul és a legkülönfélébb módokon tesszük - éjszakai álmok és nappali álmodozás generálásával; különböző spirituális utakkal való kísérletezéssel; olyan kapcsolatok kialakításával, amelyek hiányzó részeinket tükrözik vissza.
   Sokan vannak ma közöttünk olyanok, akik nem érzik teljesen egésznek magukat, akik nem érzik úgy, hogy minden részük itt lenne. Csak kevesen élnek olyan teljes életet, amilyet élhetnének. Amikor tisztába jövünk ezzel, vissza akarjuk nyerni az élet intenzitását és azt a meghittséget, amelyet egykor élveztünk, vagy amelyről egy elképzelést dédelgetünk. Szeretnénk hazatérni, minél teljesebben itt lenni önmagunkkal és azokkal, akiket szeretünk.
   Létezik egy technika, ami ezzel az általános emberi problémával foglalkozik, ám ez a technika a modern társadalomban szinte teljesen feledésbe merült. A sámánizmusként ismert gyakorlat több tízezer éven keresztül szerte a világon számos kultúrában meghozta a gyógyulást az embereknek. A sámánok úgy tartották, hogy a betegségek egyik legfőbb oka a lélek elvesztése. Feltehetjük a kérdést, hogy vajon mi idézi elő ennek a vitális esszenciának az elvesztését. Az ősi időkben ezt a veszteséget a lélek elijesztésének, elkóborlásának vagy ellopásának tulajdonították. Ma sok esetben azt állapítjuk meg, hogy a lélekvesztés olyan traumák következménye, mint például a vérfertőzés, az erőszak, egy szerettünk elvesztése, a műtétek, a balesetek, a betegségek, a vetélés, az abortusz, a verseny okozta stressz vagy a függőségek.
   Alapvető tétel, hogy valahányszor traumát élünk meg, vitális esszenciánk úgy tudja túlélni az eseményt, hogy egy része lehasad rólunk, és még a fájdalom teljes "becsapódása" előtt elmenekül. Hogy kinél mi okoz traumát, az egyénenként változó. Lélekvesztést előidézhet bármi, amit a személy traumaként él meg, bár másvalaki nem akként élné meg.
   Modern korunkban a pszichológia szolgáltatta az elsődleges mintát a sokunk által érzékelt tökéletlenség és elkülönültség fájdalmának lehetséges kezelésére. Éveket tölthetünk terápiával vagy önsegítő csoportokban végzett munkával, megpróbáljuk feltárni traumáinkat és egészé válni. Mester fokozatot szereztem pszichológiából, és számtalan módszert alkalmaztam magam is, de tapasztalatom azt mutatta, hogy a pszichoterápia csak azokkal a részeinkkel dolgozik, amelyek "itthon" vannak. A pszichológus számára viszonylag érdektelen, hogy milyen topográfiájú az a hely, ahová a lehasadt részek távoztak. A tudattalant - olyan helyként elképzelve, ahová nem ér el a racionális tudatosság fénye -, egy megismerhetetlen tartománynak tartja.
   A sámán számára a gyógyítás alapvető kérdése az, hogy hová mentek a lehasadt részek. A sámáni világképben az én létfontosságú részei nem egy megismerhetetlen senki-földjére távoznak, amikor leválnak az énről. Pontosabban: a lélekrészek egy párhuzamos létben élnek egy rejtett, nem-hétköznapi valóságban, vagy találnak maguknak egy sokkal kellemesebb világot, ahol maradni is akarnak. Bármelyik is legyen a helyzet, a gyógyítás fontos része az elveszett lélekrészek visszahozása a nem-hétköznapi valóságból, valamint visszajuttatásuk a páciens testébe.
   Ha vitális esszenciánk egy része elmenekült, hogy hozhatjuk vissza? Erre a kérdésre kerestem a választ, amikor a sámánizmus ősi spirituális ösvényére kerültem. Itt erőteljes technikákat találtam az életenergia olyan részeinek visszahozására, amelyek egyébként éveken át elérhetetlenek maradtak volna számunkra. A klasszikus sámánfelfogás szerint a szellemvilág egy komplex, multidimenzionális terület, amely a beavatatlanok számára tele van potenciális veszélyekkel. Csak a sámán képes navigálni az itt található szépségek és veszélyek között. Évezredeken keresztül a sámánok elhivatottsága arra szólt, hogy utazásokat tegyenek ezekbe a belső szellemi világokba annak érdekében, hogy információkat szerezzenek a gyógyításhoz, és visszahozzák a páciens elveszett lélekrészeit.

"Minden, ami a lelket és annak kalandjait érinti itt a földön és a földön túl, a sámán kizárólagos tartománya. Beavatását megelőző, és beavatási élményein keresztül ismeri az emberi lélek drámáját, instabilitását, ingatagságát: ismeri továbbá azokat az erőket, amelyek veszélyeztetik a lelket és azokat a régiókat, ahová elvihetik. Ha a sámángyógyítással együtt jár az extázis, az pontosan azért van, mert a betegséget a lélek megrontásának vagy elidegenítésének tartják."

(Mircea Eliade: A samanizmus - Az extázis ősi technikái)

(a kép a Vándorsólyomasszony különleges gyermekei c. filmből van, érdemes megnézni, témába vágó "mese")

   Sok olyan emberrel találkoztam, akikről úgy tűnik, hogy spirituális esszenciájuk vagy lelkük elvesztésétől szenvednek: valójában szinte mindenki, akivel valaha találkoztam, bizonyos mértékű megcsonkítástól és lélekvesztéstől szenved. Érzi, hogy lénye egyes részei hiányoznak, és hogy az élettel való mély kapcsolata megszakadt. Egyesek számára ez a tökéletlenség és elidegenedettség érzet nagy szenvedést okoz. A legtöbb ember számára az életteliség hiánya egy folyamatos, kellemetlen fájdalmat okoz, amit többnyire drogokkal, szórakozással, túlhajszolt szexualitással és más típusú függőségekkel próbál elnyomni. Mai modern nőként nem szükséges túl messzire mennem ahhoz, hogy megtaláljam ezeknek a klasszikus elképzeléseknek a mai megfelelőit. A lélekvesztések manapság a modern élettel járó traumákból fakadnak, melyek arra késztetik a lelket, hogy kapituláljon a testből. 
   Ebben a könyvben meg fogjuk vizsgálni azt a sámánhiedelmet, hogy esszenciális életenergiánk egy része lehasadhat és elveszhet a "nem-hétköznapi valóságban". Utazni fogunk a sámánnal, aki egy megváltozott tudatállapotban belép a nem-hétköznapi valóságba, hogy felkutassa lelkünk elveszett részeit.

(Sandra Ingerman: Lélekvisszahívás)

A pici lány odajön hozzád
vigyázva, óvatosan.
Vajon mer-e majd
bízni újra?
Sötét szárnyakon érkezik
hajában rózsaszín szalag
jó dolgokra vágyik, fagyira
és helyre
a szívedben.
Suttog, és azt szeretné,
hogy meghallgasd.

Törékeny és erős
akár a csorbóka mag,
lebeg, helyet keres,
ahol leszállhatna.

Ha gondozod, növekedni fog
és hoz neked ajándékba
pillangókat.

(Ellen Jaffe Bitz)