Tisztán inni nagyon nehéz


... hát, most arra a falra, bekeretezve, én felteszem Hamvas Bélát is. 
De... táncoljunk inkább.
(d.)



    Tisztán inni nagyon nehéz. Csak a legerősebbek viselik el minden hamisítás nélkül, egész illatával, csak a legerősebbek tudják az életből fakadó mámort józanul és tisztán élni.




    Miért nem lettél az, aki éjszaka vagy? Akit csak éjjel mersz gondolni? Mersz és tudsz, gondolod igazi sorsodat, tudsz repülni. Álmok bátorsága. Mélyebb és éteribb világ. Úgy fogadni az érintést, mintha fehér kövön aludnál, álomciprusok alatt. Körül virágzó leander, illatos fenyő, álomrepkény.

    Az öröm a legkegyetlenebb korbács, amivel hajtanak. És nincs kegyelem.




    Azok a szavak, amelyekkel a nagy életet megteremtettem, sohasem jutottak el az emberek szívéhez. Itt vannak az állványon a szobámban. Egyedül én csináltam őket, egyedül én tudom, hogy mi az, amit csináltam, és a mű egyedül az én életemet szépíti meg. El tudsz képzelni engem, mint önmagam ügynökét? Ki fog engem igazolni? Senki. Az egyedüliek, akik megtehetnék, a hozzám hasonlók.

(Hamvas Béla)





A Halhatatlan szeretők (Only Lovers Left Alive) óda az irodalom nagyjaiért, az örökérvényű zenékért, a szép épületekért és tiszteletre méltó tudósokért. A film utalásokkal és poénokkal gazdag kontextuális hálót épít Shakespeare-től Byronon át Beckettig, majd Schuberttől a kortárs libanoni zenéig, menet közben megpendítve Pitagoraszt, Newtont, Teslát és a többieket. A vámpír mint művész-metafora működik, hiszen halhatatlanok (mint egy műalkotás), magasabbrendűek (nem akarnak közönséges vért inni), és legszívesebben teljesen külön életet élnének (a befogadótól mentesültet). S hogy megtehetik-e? Pont annyira, amennyire táj nélkül megszülethet a tájkép, a vers értelmezése elmaradhat elolvasása után, s táncolhatnak emberek a zene ritmusát figyelmen kívül hagyva.

(A teljes cikk itt olvasható)



Megjegyzések