Az emberiség ma még csak a krízis-folyamat legelején tart, és amennyiben
katarzisról beszélni lehet, ez csak egyes emberi személyekben és csak
részlegesen folyt le. Egyes személyekben és sohasem az egész embert
átható mélységben. Az ember egyedül semmiféle életproblémáját megoldani
nem tudja. Életét megvalósítani csak közösségben, társadalomban,
államban, emberiségben képes, s minden önálló kísérletével egyedül
marad.
A katarzis egyelőre még csak élmény - az egyéni megoldás tükrében
a világválság megoldási lehetősége, nem történeti esemény, nem az egész
emberiség fejlődésére kiterjedő stádium, ami lefolyt, vagy ami éppen
aktuális, hanem feltétlenül bekövetkező, nagy lépés, ami felé az egyes
emberekben lefolyt katarzis mutat, és ami felé az emberiség tart. Éppen
ezért mindarról, ami a katarzison túl van, még homályosan sem lehet
beszélni. Amennyiben a megújuláson túlról valaki valamit mondani akar,
az csak egyéni tapasztalat lehet, sohasem közös vagy az egész
emberiségre kiterjedő világhelyzet. Lehetne idézni, nem nagyon bőven, de
mégis egyre gyakrabban feltűnő gondolatokat, amelyek a katarzison
túlról beszélnek: a megoldásról, kibontakozásról, arról az élményről,
amely már nem a krízis ellenszere,
hanem ami egészen újonnan megalapított
élet-állam-társadalom-művészet-szellem távlata. De elég, ha csak
egyetlenegy idézet mutat rá arra, hogy mi a megújulás lényege, azért is,
mert ez a legközvetlenebb, legegyénibb, azért is, mert az európai ember
történetében ez az első, azért is, mert végeredményben még ma sem
tudtak továbbmenni.
fotó: "The Scout." A Taos Pueblo rider. New Mexico. Early 1900s. Photo by Carl Moon,
Ez az idézet Nietzsche Vidám tudomány-ából való
és a következő: „mi újak, névtelenek, nehezen érthetők, mi, egy még nem
igazolt jövő koraszülöttei - nekünk új célra van szükségünk, és új
eszközökre is, ugyanis új egészségre, erőteljesebb, könnyebb, szívósabb,
elszántabb, vidámabb egészségre, mint minden előbbi és eddigi volt. Aki
arra szomjazik, hogy az eddigi értékeket és vágyakat átélje, és az
ideális "Földközi Tengert" körülhajózza, aki a legegyénibb tapasztalat
kalandjából tudni kívánja, hogyan érezheti magát az ideál hódítója és
felfedezője, ugyanakkor művész és törvényhozó, szent, apostol, jós,
egészen régistílű isteni magányos, annak mindenekelőtt egyre van
szüksége, a nagy egészségre - olyanra, amije az embernek nemcsak van,
hanem amit állandóan meg is szerez és meg kell, hogy szerezze,
mert mindig újra feladja, fel kell, hogy adja! És most, miután sokáig
így útban voltunk, mi az ideál argonautái, bátrabban, mint ahogy okos
lett volna, és elég gyakran kárt vallottunk és hajótöröttekké lettünk,
de, ahogy az előbb szó volt róla, egészségesebbek, mint ahogy számunkra
megengedhető lett volna, veszélyesen egészségesek, ismét és újra
egészségesek lettünk - úgy látszik, hogy jutalmul még olyan
fölfedezetlen földrészt találtunk, amelynek határait még senki sem mérte
fel, földrészt, amely túl van minden eddigi földrészen... világot, amely
oly mérhetetlen gazdag szépségben, idegenségben, kérdésszerűségben,
félelmetességben és isteniben, hogy kíváncsiságunk éppen úgy, mint
hatalomvágyunk önkívületbe esik... Hogyan elégedhetnénk meg ilyen
reménységek és távlatok után, a tudás és ismeret ilyen éhsége után még a
jelenkor emberével? ... olyan emberi-emberfölötti jólét és jóakarat
ideálja tárul itt fel, amely gyakran embertelennek is fog látszani,
például olyankor, ha az egészet a földön eddig érvényes komolyság mellé
állítjuk, és kitűnik, hogy mellette minden eddigi szó, mozdulat, hang,
pillantás, morál, feladat tulajdonképpen önkéntelen paródia.”
(Hamvas Béla: A világválság)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése