A holokauszt margójára

   * Magukon a kísérleteken is érdemes elgondolkodni, de azon még inkább, hogy mindhárom kísérlet összes résztvevője férfi volt. Nagyon érdemes elgondolkodni, mi vagy ki ezen a bolygón a pusztító hatalom... Ki vagy mi engedi be önmagába a gonoszt. És hogy miért is lenne nagyon fontos, hogy a közéletben résztvevők és a vezetők minimum 70%-a nő legyen. (A nő az életadó és életóvó, a férfi rombol, mert teremteni nem tud. Ezért a helyes aránynak így kéne kinéznie: 2/3 női, 1/3 férfi energia.) Ma ez az arány még vészesen alacsony. A férfiak mindenhonnan kizárták a nőt: a politikából, a vallásból, a gazdaságból, a tudományokból. A felzárkózás még csak a kezdetén van, és jobbára azok a nők kapnak csak helyet benne, akik idomulnak a férfiak rendszereihez. Pedig amíg a nő nem kerül a helyére, ez a gyönyörű Föld pokol marad.
   Az elmúlt ezerévek bebizonyították, hogy a férfi kollektív állapotában egy 5-6 éves, nárcisztikus gyerek tudati szintjén ragadt, így alkalmatlan arra, hogy ennek a bolygónak a vigyázója és vezetője legyen: önző és kórosan egoista, felelőtlen és érzéketlen. Nem képes együttérzésre, önzetlenségre, bölcsességre, és együttműködésre sem. Fel kéne nőni, de legfőképpen ki kéne gyógyulni ebből a pszichopatikus, romboló  tudati zavarból. A világ nem egy homokozó a játszótéren.  (a szerk.)






* Több mint hetven évvel ezelőtt történt, ám ha szóba kerül a holokauszt, a mai napig értetlenül csóváljuk a fejünket. Az eseményeket rengeteg film és könyv dolgozta fel; ismerjük az őket övező történelmi, szociológiai, gazdasági folyamatokat is. A miértekre, hogyanokra pedig a szociálpszichológia is igyekezett válaszokat találni.
A három kísérlet: Zimbardo börtönőrei, Milgram "jó emberei", és Sherif táborozói.

A teljes cikk a Pszichoforyou oldalán olvasható.






Kapcsolódik:  
A világ fejedelme
Honfoglalás idegen földön
A fehér férfiak rendszere

   "Megzavarodott és kizökkent teremtmények vagyunk, igazi énünktől éppúgy idegenek, mint egymástól, valamint mind a szellemi, mind az anyagi világtól - őrültek még abból a szempontból is, amelyet felfoghatunk, de magunkévá nem tehetünk.
   Olyan világba születtünk, ahol az elidegenedés vár ránk. Feltételesen emberek vagyunk, csakhogy elidegenedett állapotban, s ez az állapot messze nem természetes. Az elidegenedés csakis úgy lehetett a mostani sorsunk, hogy emberek a legkegyetlenebb erőszakot gyakorolják az embereken. Amit ma normálisnak nevezünk, az gyökeresen idegen lényünk eredeti struktúrájától. A "normálisan" elidegenedett személyt azért tartjuk normálisnak, mert többé-kevésbé úgy viselkedik, mint akárki más. A társadalom nagyra értékeli a maga normális emberét. Arra neveli a gyermekét, hogy elveszítse eredeti fényét, forduljon ki önmagából, s így váljék, úgymond normálissá. Közbevetőleg elmondanám, hogy csak az utóbbi évszázadban a normális emberek több százmillió más normális embert gyilkoltak meg.   
   Ál-épelméjűségünk elidegenedett álláspontjáról nézve persze minden mindegy. Csakhogy a mi ép elménk nem igazán ép. Az igazi ép észhez szükségeltetne a "normális" ego feloldása valamilyen formában, azé a hamis éné, amelyik tökéletesen alkalmazkodott a mi elidegenedett társadalmi valóságunkhoz. Ha feltűnnek az isteni erő belső, archetipikus közvetítői, akkor lehetséges az újjászületés a halálból, egy újfajta én megalapozása, egy olyané, amely immár szolgálja, nem pedig elárulja az istenit."

(R. D. Laing: Az élmény politikája, Az Édenkert madara)

Megjegyzések