Idries Shah: „Az emberiséget idomított állattá tették a nem-szufi rendszerek, és közben
elhitették vele, hogy szabad és kreatív, megválaszthatja gondolatait és tetteit. A mai kultúra legnagyobbrészt altatás, feledékennyé tevés,
múlatás
és
szétszórás. Közömbössé és feledékennyé kábítottak bennünket a lélek aneszteziológusai. Szívünket a folytonos
alvás elzsibbasztotta. Van szemünk, de nem látunk, van fülünk, de nem hallunk. ”
Az intuitív megragadásban szűkölködők két fő
erőt vetnek be azok ellen, akik viszont
részesülnek benne. Az első
a Hatalom Embereinek ereje: gyilkolnak, büntetnek és ártanak. A
második a Tudomány Embereinek ereje:
ők csalással, képmutatással és eretnekségekkel élnek.
Írók, színészek, „önmegvalósító” művészek - vagyis mindazok, akik a másodlagos énjükből
élnek - úgyszólván
hivatalból
süketek a szufi hangra.
A pap fejlődés eredménye. A közismert vallásokban, melyek az emberek szentimentális
igényeit elégítik ki csupán, ilyen papok ritkán kerülköznek.
A Fény Fátyla, tehát az önelégültség emelte korlát veszélyesebb, mint a Sötétség Fátyla, amit
bűnök elkövetése hoz létre a lélekben. A megértés csak szeretet útján következhet be, nem
pedig intézményes módszerekkel való nevelés által.
A tanítómester titka ez: megtanítja tanítványait arra, amit tud, és amire a tanítványoknak
szükségük van. Aztán útbaigazítja
őket, hogy tanuljanak önállóan, vagy utazzanak el újabb
tanítóhoz, mégpedig egy meghatározott, jól megértett cél érdekében. Az ilyen ember nagyon is
különbözni fog ama
mahatmáktól, akiket vakon követ az emberiség, kétségbeesetten
iparkodva az összes igazságot egyetlen fedél alatt találni meg, mintha csak holmi
nagyáruházról volna szó.
Az ilyen tanítómesternek tetemesen különböznie kell attól a misztikus tanítótól, aki
ragaszkodik tanítványainak állandó körülötte levéséhez, vagyis ahhoz, hogy mind tőle
függjenek.
A merő
teoretikus azt mondja: kigondolom a dolgot; a szufi viszont ezt:
felkészítem magam a dolog befogadására, de nem élek a
korlátozott, obstruktív gondolkozással, ezzel a gyermeteg eljárással.
Lehet, hogy szufi a szomszédod; talán éppen takarítónő; lehet gazdag, lehet szegény... Teszi a
dolgát, s oly észrevétlenül él a világban, mint a sivatag tevéje.
H. B. M. dervis: „A hétköznapi életben, amit a szufik a
nem-valós világnak neveznek,
mindnyájan tudattalanul is szerepeket játszunk: a személyiség
mindenből hasznot próbál
húzni. Viszont amikor a szufik öltenek fel egy-egy szerepet,
ezt azért teszik, hogy meghatározott hatást érjenek el valamilyen
magasabb cél érdekében.”
A szufizmus olyasvalami, ami megtörténik az emberrel, nem pedig olyasmi, amit megkap.
Minden szufit egy finom erő, a
baraka
(áldás) fűz a többiekhez.
A nemek egyenlőek, és minden kapcsolat csak szereteten alapulhat. Egyetlen ember sem lehet
felebarátja lelkének birtokosa. Kevés az időnk a szervezett vallások számára, mert nagyon is
hajlamosak egyik embert a másik fölé helyezni.
A szufi a megvalósult, „illuminált” misztikus.
Ő
nemcsak elérkezik Isten megismeréséhez,
hanem ebből következően meghatározott rendeltetés betöltését vállalja magára a világban.
Ismeri a Valóságot, és ez az ismerete állandó, tehát az általa betöltött funkciók is állandóak.
A szufi nem a
hit, hanem a
tudás, a belső
látomáson alapuló bizonyosság esszenciális embere. A született szufi
éppoly gyakori nyugaton, mint keleten. Kívülről nézve lehet tábornok, földműves, kereskedő,
ügyvéd, tanító, háziasszony, bármi. A világban,
de nem a világból
lenni: ez a szufi jeligéje.
Mentesnek maradni mindenféle becsvágytól, intellektuális gőgtől, a szokásoknak való
behódolástól vagy a magasabb polcon lévők iránti kritikátlan tisztelettől - ez a szufi ideál.
A pszichológus, a pszichiáter (valamint a közgazdász, a politikus, a
művész, a pap) manapság
elsősorban azzal foglalkozik, amit a szufik az ember hamis
személyiségének mondanak:
vagyis az emberben működő
felszíni/felszínes - ámbár szükséges - értelmi-érzelmi
rendszerrel. A szufi az emberi lény mélyszemélyiségével próbál
kapcsolatba kerülni, azt igyekszik
megvilágosítani.
Ami a lelki zavarok gyógyítását illeti, lehetetlen megkísérelnünk a merő
egyensúlyhelyreállítást
- dinamikus előremozgás nélkül. A pszichológus (vagy pszichoterapeuta) megpróbálja sima
forgásra bírni a görbült kereket. A szufi azért próbálja a kereket mozgásba hozni, hogy az
kocsit bírjon hajtani.
Idries Shah: „Ha az élet hétköznapi konvencióival kapcsolatos magatartást alaposan latra
vetjük, az emberiség legbenső
késztetései többé nem freudi szükségnek látszanak, hanem
természetes eszközöknek, melyek együtt születnek a lélekkel, hogy képessé tegyék az igazság
elérésére. Rûmî tanítása szerint az emberek nem igazán tudják, mit akarnak. Belső
késztetésük
ezernyi vágyban fejeződik ki, s mindegyikről azt hiszik, szükségnek felel meg. Ám a
tapasztalat azt mutatja, hogy nem ezek az igazi vágyaik. Mert ha elérik céljaikat, a késztetés
nem csillapul. Rûmî olyasvalakinek tekintette volna Freudot, akit a nagy késztetés egyik
másodlagos manifesztációja tartott megszállva; nem pedig olyasvalakinek, aki felfedezte a
késztetés alapját."
A misztérium és a színes Kelet varázsa évszázadokig elhomályosította a nyugati elme előtt,
hogy az emberi fejlődés itt a cél, nem pedig a díszes kellékek.
Tudósok - első
sorban nyugatiak - nemzedékei töltötték életüket a szufi
irodalom, a dervis-rendek tanulmányozásával és értékelésével.
Gyakran szűrtek le zavaros vagy felületes, olykor hajmeresztő
következtetéseket, mégpedig több okból: például mert minden
egyes állítólagos
szakértő
külön kis területet hasít és sajátít ki magának, abban
specializálódik, s aztán
kutatási területét hűbéri jószágaként kezeli, amit a többi
hasonszőrű
hűbérúr is tiszteletben
tart, feltéve persze, hogy saját vadászmezői sértetlenek
maradnak. Aki például Rûmîra szakosodott, annak szemében a
szufizmus
mindössze szeretetvallás; a Háfiz-szakértő
meggyőződéssel állítja, hogy a sirazi bölcs
egyáltalán nem is volt szufi. Olyan is akad, aki - Saadira hivatkozva -
pusztán moralistákként
írja le a szufikat. Aki meg netán üvöltő-táncoló derviseket látott
valaha, az hanyag önkényességgel sámánokhoz és primitív törzsek
mágusaihoz hasonlítgatja
őket.
Olyanokkal - mondja egy dervis -, akik egyetemi filozófián nevelkedtek, vagy a vallásnak
csupán rituális vonatkozásait ismerik, roppant nehéz közölni, hogy a szufik
tudják, miként
kell cselekedni, s hogy cselekvésük közben
funkciót
töltenek be, ami beíródik a világgal
kapcsolatos isteni tervbe.
Kevés orientalistát nem kapott el a furor academicus. E kevesek közé tartozott a
magyar Germanus Gyula professzor:
ő
pontosan ismerte a szufik valódi jelentőségét, hiszen
maga is közéjük tartozott; Abdul Karim (a Kegyes Isten Szolgája) néven zarándokolt el
Mekkába. Úgy mondják, a szufi hierarchián belül - amit természetes módon alakít ki a képességek, a belső
megvilágosodottság foka - egy időben planétánk négy égtájának oszlopai
között
ő
töltötte be
A Dél Támasza
funkciót.
A szufizmus - az egyéni ténykedéssel szemben - az átfogó, egyetemes léptékű
cselekedni
tudás; s ha a szufik misztikusok, akkor éppenséggel azok a funkciók különböztetik meg
őket minden más misztikustól, amelyeket - saját személyükön messze túllépve -
ellátnak. Az összes többi misztikus mintha formalizált, professzionista módon viszonyulna
saját elhívatásához: mintha ki volnának rá képezve. A szufi viszont szufi - és ezenkívül az
égadta világon minden más is, aminek éppen lennie kell... Istennek ezekben az embereiben
soha nincs semmi feszélyező... Nem élnek sajátos életmód szerint, s az, hogy
ők szufik, ezzel
tökéletesen összeegyeztethető.
Az emberiség a szufik szerint végtelenül tökéletesbíthető. A lét egészére való ráhangolódás
által következik be a tökéletesség. Találkozik a fizikai és a szellemi lét, de csupán akkor, ha
teljes az egyensúly közöttük. A világból való visszavonulást hirdető
rendszerek kiegyensúlyozatlanok.
Sok ezer évvel ezelőtt valami elromlott ezen a bolygón. Az ember elveszítette azt a képességét, hogy alacsony állapotából oda emelkedjék, ami ki van jelölve számára. Minden korban
jelentek meg férfiak és nők, hogy emlékeztessék az embert magasztos küldetésére. Ezek az emlékeztetők üldözéseket és vértanúságot is vállalva intéseket adtak, módszereket kínáltak:
szabadítsátok ki magatokat bukott állapototokból, és induljatok újra felfelé! Számos nyelven
prófétaként ismeretesek. Jézus is közéjük tartozott; a szufik mestereik közt tisztelik
őt.
(M. dervis: A szufi út)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése