a teljes és igazi személy

   ... az európai szentekkel szemben bizalmatlan vagyok. Nemcsak azért, mert akaratukat váltják meg csupán, és így a szentség ezeknél a lényeknél ha magasrendű is, de mindig a fenséges képmutatás benyomást kelti. Kényszer alatt cselekszenek, ha ezt a kényszert önmaguk gyakorolják is önmaguk fölött, és ha ez a kényszer lenyűgöző is. Nem szabad emberek.
   Sok szentnél a szentség rögeszme. Maszk és mánia. Ez azonban csak pszichológiai és egzisztenciális kritika. Az abszolút hiba, amit elkövetnek az, amit Csuang-ce vet szemükre, amikor azt mondja, hogy a szenteket éppúgy el kell vetni, mint a zsiványokat. Én a magam számára ezt úgy fogalmaztam meg, hogy az európai szenteknek a normális emberről helytelen, kizárólag vallásos képzetük van, és amit életükkel realizálnak, a normalitástól épp úgy eltér, mint a zsiványság, csak az ellenkező oldalon.
   Bevallom, éppoly kevéssé szeretnék együtt élni szentekkel, mint haramiákkal. Feszélyeznének oly tökéletességgel, amely annál kihívóbb, minél szerényebb, és annál egocentrikusabb, minél önfeláldozóbbnak látszik. Ezért helyt adok az olyan emberek gyanújának, akik a szentség misztikáját  az ijesztő önzéssel hozzák kapcsolatba.
   Itt most a szentek csaknem általános üdvgörcséről sem beszélek, mert e motívum vizsgálata messzire vezetne. 

   Az idill nem jó. Agathosz mint a platonisták mondják. Sajátságos, de a jó is a démoni egy fajtája. Az ember a jóval kivívja a rosszat, a szenttel a zsiványt. Javítani annyi, mint tönkretenni, tanítja a tao. Kiállhatatlan jóság! Az idill, gyermeknek lenni.
   A gyermek nem édeskés. A gyermek nem jó. Idill az, amelyben a teremtés vak és sötét tüzének jegében égő lét lágy és tündöklő meleg fénnyé változik. Ahol a brutális bőszültségből gyengéd szelídség ragyog ki. A világ nem a jó és a rossz küzdelmének színtere. A lét kolosszális koncepciója, hogy a teljes és az egész létben a jó és a rossz egy és ugyanaz; ez az, amikor a jég rideg tüze mint a világosság melege sugárzik.

   A gyermek nem ártatlan. A gyermek, mint Bataille mondaná, a felkelő nap világában él. Éber, és az egész lét felé nyitva áll, és azt elfogadja. Van az, ami van. Semmit nem kell hozzátenni, sem belőle elvenni. Mindig egész. Kassner azt írja, hogy a gyermek a teljes és az igazi személy. Azért tudja az egé­­­szet elfogadni.

   A személy teljes és igaz volta az aranykori tudaton nyugszik. Nem korrupt, sehol sem korhadt, nem hiányzik belőle semmi, élét nem vesztette el, fénye, illata, aurája ép. Mert a gyermek személy, minden viszonylata világos és egyetlen, szüleihez, barátaihoz, az angyalokhoz, babájához és cipőjéhez.

(Hamvas Béla)

• a békeelme