Érdekes dolog ez. A szláv kultúrákban a pszichoanalízis valahogy soha
nem tudott mély gyökeret ereszteni. Úgy látszik van egy freudi meg egy dosztojevszkiji
lélek. Ez a dosztojevszkiji lélek mintha sokkal nyitottabb csatornákon
át érintkezhetne saját tudattalan mélységeivel, talán nincs is rajta mit
analizálni. Igazi katarzisa a vallásos extázisnak megfelelő lélektani
állapot: a bűnbeesés, a vezeklés és a megtisztulás.
Egy magyar újságíró egyszer hazafelé ballagott Leningrád
éjszakájában. Egy ház falához dőlve hatalmas termetű, részeg férfi állt,
nyitott bundában, hajadonfőtt, félig hóval lepetten. Elkapta az előtte
elhaladó karját és egy újságpapírból csavart staniclit nyújtott felé.
- Vedd meg, testvér, csak három rubel. Innom kellene még. Szánj meg engem, vedd meg!
- Mi van benne? - kérdezte az újságíró, mert a zacskót meglepően könnyűnek találta.
- Vedd meg, testvér, nem bánod meg. - És a fülébe súgta: - Anyám utolsó lehelete!
Ez a szentek és a gyerekek költészete. Lurija költészete, aki tanulmányutam legfontosabb tennivalójaként azt tanácsolta:
- Menjen el Szamarkandba. A világ legszebb városa. Vigye magában haza Szamarkandot, évekig fog élni belőle.
(Popper Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése