Beszéljünk a válásról

Hadd kábítsam még egy kicsit önöket a nagycsaládokkal. Beszéljünk a válásról, arról a tényről, hogy közülünk minden harmadik ember vagy már el is vált, vagy ezután válik el. Válás alkalmával nagyon valószínű, hogy vég nélkül perlekedünk, jajgatunk és sírdogálunk a pénz és a szex miatt, meg hogy elárultak bennünket, hogy társunk nem fejlődött velünk, mi pedig fölébe nőttünk, hogy a szerelem és a gyűlölet oly közel vannak egymáshoz és így tovább. Ám soha senki még csak a közelébe sem kerül az igazságnak, amely így hangzik: a szűkebb család nem kínál kellő mennyiségű társkapcsolatot.
Régen úgy volt, hogy amikor egy férfi és egy nő összeházasodott, az asszony sokkal több rokonnal beszélgethetett mindenféléről. A férj pedig sokkal több havernak mesélhetett ostoba vicceket. A legtöbben azonban, ha megházasodunk, csak egy új társat jelentünk a másiknak. A férjnek lesz egy új haverja, de az egy nő. A feleségnek lesz még valakije, akivel mindenféléről beszélgethet, de az egy férfi.





A szűkebb családban a gyermekek és a szülők huszonegy évig, vagy még tovább vannak összezárva, és pokoli közelharcot vívnak egymással. Viszont a nagycsaládban a gyermek elmehet egy csomó másik otthonba, ahol szeretetre és megértésre lel. Nem kell odahaza rostokolnia és gyötörnie a szüleit. Nem kell nélkülöznie a szeretetet.
A nagycsaládban az ember fogja magát és egyszerűen lelécel hazulról. Hónapokig nem megy vissza, mégis rokonok között maradhat. Nem kell reménytelen kutatóexpedícióra vállalkoznia, hátha összefut valami barátságos idegennel. Pedig a legtöbb ember éppen erre kényszerül.
Masszázsszalonok jutnak az ember eszébe, bárok, buszpályaudvarok. Vagy bárminő hit elfogadása, melynek révén annak a művi nagycsaládnak a tagjává válhatunk, amelyet gyülekezetnek nevezünk. Ez pedig a magány elleni küzdelem egyik módozata. Ahányszor csak azt látom, hogy valaki hátat fordít az értelemnek és a vallásba menekül, ez fut át rajtam: íme, ott megy az az ember, aki egyszerűen nem bírta többé elviselni, hogy olyan átkozottul magányos.
Magányunk oka, hogy nincs elég barátunk és rokonunk. Az emberi lényeknek igazság szerint minimum ötventagú, stabil, egységes családban kellene élniük. A házasság intézménye azért omlik össze, mert túl kicsik a családok. A férfi a nő számára nem töltheti be az egész társadalom szerepét. A nő a férfi számára nem töltheti be az egész társadalom szerepét. Megpróbálkozunk vele, de aligha meglepő, hogy a legtöbbünk összeroskad ekkora teher alatt.
Ezért azt tanácsolom, hogy önök mindnyájan lépjenek be a legkülönbözőbb egyletekbe. Nem baj, ha kész röhej az az egylet, az a lényeg, hogy minél több emberrel osszák meg az életüket. Ha az egylet csupa kreténből állna, az sem számít. Nagyszámú rokont kell magunk köré gyűjtenünk, mindegy, hogyan.

(Kurt Vonnegut)

 

Megjegyzések