A világ egymással összevethető elemek gyors áramlása

„Semmi nem nehezebb, mint nem tenni semmit.”

– ebből a felismerésből indul ki Jenny Odell tavaly megjelent Hogyan csináljunk semmit (How to do nothing) című könyve, ami egy radikális újragondolása annak, hogy hogyan lehet emberként élni az internet és a közösségi oldalak korában. 

JennyOdell: Orb of Ambivalence

Odell problémafelvetése sokban hasonlít a koreai-német filozófus, Byung-Chul Han megközelítésére. Csak míg Han a német filozófia hagyományai felől jön és elsősorban a probléma gyökereit próbálja feltárni, Odellt sokkal jobban foglalkoztatja az a kérdés, hogy mit kezdhetünk e problémákkal.

Mindkettejüknél meghatározó az a gondolat, hogy az életünket teljesen leuralta a munkánk. A fejlett országokban a nyolcvanas évektől kezdve vált uralkodóvá az az elképzelés, hogy mindenkinek vállalkozóvá kell válnia, és mindenki maga felelős a saját előremeneteléért és teljesítményéért. Ez a rendkívül individualista megközelítés egyrészt szétterítette a korábban a vállalatok és befektetők által viselt gazdasági kockázatot az egyéni munkavállalók szintjére, másrészt az egymás ellen küzdő, egymással versengő munkavállaló alakját tette meg normává. Arról, hogy hogyan alakul át a munkánk és ez hogyan hat a személyiségünkre, részletesen írtunk a Han filozófiájáról szóló cikkben, Odell számára azonban izgalmasabb az a kérdés, hogy az alapvetően a munka világából származó teljesítményelv és értékelési kényszer hogyan szivárgott át életünk összes többi szférájába is. 

Ennek kulcsa az a változás, hogy hogyan vált az időnk az egyik utolsó igazán értékes és még értékesíthető erőforrásunkká. Épp ezért is megy olyannyira öldöklő harc a figyelmünkért: a fejlett országokban lassan már minden kereskedelmi szempontból értékes felhasználó az interneten van, így ezeken a piacokon bővülni már csak úgy lehet, ha ezeknek a felhasználóknak az idejéből és figyelméből sikerül minél többet lekötni. Ebben a küzdelemben minden egyes továbbkattintás, lejjebbgörgetés, egy megnézett videó után elinduló újabb videó megnézése sikernek számít, és a helyzetet tovább bonyolítja, hogy nem egyszerűen passzív fogyasztói vagyunk ennek a rendszernek, melyet Odell figyelemgazdaságnak (attention economy) nevez, hanem már ez alakítja azt is, ahogy magunkat elképzeljük és megéljük. Ha boldogulni akarsz a világban, akkor egy értékesíthető személyiséggel kell rendelkezned, melyet minden másodpercben gondoznod kell. A posztjaidra érkező reakciók egyben visszajelzések arról is, hogy hogyan áll a személyes márkád építése, ahogy például örökké gondolnod kell arra is, hogy az interneten magadról megosztott tartalmakat nemcsak barátaid láthatják, hanem akár potenciális munkaadóid is. 

Az én építésének ebben a szünet nélküli kényszerében pedig nem marad tere a semmittevésnek. Az ugyanis, hogy épp ne csinálj semmit, egyszerűen túl drága lett, amit nem engedhetünk meg magunknak. 

Jenny Odell szerint sok hasonlóság van abban, ahogy a gazdaság bánik a természettel, illetve ahogy a figyelemgazdaság bánik a figyelmünkkel: mindkét esetben erőteljes a törekvés a monokultúrák kialakítására; cél, hogy lenyesődjön minden, ami nem hasznos, amit nem lehet kisajátítani. E mögött szerinte azonban egy olyan téves felfogás áll, amely úgy tekint az életre, mint ami részekre bontható és optimalizálható, nem pedig egy olyan ökoszisztémaként, melynek minden része eleven. 

A figyelemgazdaság hátrahagyása egyáltalán nem adja magát könnyen: ma már elég pontosan lehet tudni, hogy a közösségi oldalak algoritmusai mögött mennyire tudatos tervezés lapul, melynek célja, hogy a figyelmünk újabb és újabb görgetésekben és frissítésekben horgonyozzon le. És semmi nem köti le úgy a figyelmet, mint a felháborodás és a félelem. Épp ezért sokan azt tapasztalják, hogy miközben görgetik a posztokat, egyszerre fogja el őket a szorongás, és közben az érzés, hogy mégsem tudnak ebből kiszakadni. A közösségi oldalak révén úgy érezhetjük, hogy folyamatosan történik valami a világban, és mi lemaradunk róla. (Miközben persze az sem biztos, hogy történik még bármi egyáltalán.)

Odell arról is ír, hogy a közösségi oldalak logikája már átszabta a világhoz való viszonyunkat is: az érzékenység helyett a kapcsolódottság vált meghatározóvá. 

Az érzékenység két alapvetően eltérő elem sokszor súrlódásoktól terhelt, kétértelmű, bizonytalan találkozása, melynek végén elképzelhető az is, hogy a két elem maga is megváltozva keveredik ki ebből a helyzetből. Erre példa egy beszélgetés, ami nem feltétlen adja magát könnyen, ami tele lehet meglepetéssel, amiről te sem tudod, hogy a végén hova fog kilyukadni.  

Ezzel szemben a kapcsolódottságban a világ egymással összevethető elemek gyors áramlása: mindenről azonnal meg lehet mondani, hogy hol a helye, minden felosztható, besorolható. Ez a logika a közösségi oldalak logikája is, amit a megosztások és lájkok tartanak mozgásban, de még a pillanatnyi felháborodások sem akasztják azt meg.

A két viszony közötti lényeges különbség, hogy az érzékenység működéséhez térre és időre van szükség. A figyelemgazdaságban viszont a közösségi oldalak és az applikációk már a figyelmünk másodpercnyi töredékeinek megszerzéséért versenyeznek egymással. És ugyanígy, a másokhoz való kapcsolódáshoz szükség van a távolságra is, ahonnan fel tudom mérni a helyzetüket, ahonnan nyitni tudok feléjük, ahonnan a szavaimnak mélysége és tartalma lehet. Az érzékenységről a kapcsolódottságra való átállás pedig szerinte ellehetetleníti a közös cselekvést, a közös narratívákat és a szolidaritást.

A teljes cikk a !!444!!! oldalán olvasható, szerző: Horváth Bence.

Kapcsolódik a blogon: Korszellem