démonokról és más lényekről


     ...az archetípusok rendesen kivetítve jelennek meg, mégpedig ha tudattalanok, akkor a mindenkori környezet személyeinek túlzott alá- vagy túlbecsülése formájában, mindenféle félreértés, veszekedés, rajongás és bolondság előidézőiként. Ezért mondjuk: „istenít valakit”, vagy „ő az, akitől X hányingert kap”. Ezek az okozói modern mítoszképződéseknek, azaz fantasztikus híreszteléseknek, bizalmatlanságnak és előítéleteknek. 


 kép: Harry Potter és Lord Voldemort


     Amennyiben tudattalanunk révén részesei vagyunk a történeti kollektív pszichének, természetesen tudattalanul démonok, varázslók világában élünk.
     Ha valaki az ördögöt embertársára vetíti ki, ez csak azért történhetik, mert azon az emberen tényleg van valami, ami a kép rögződését megkönnyíti. Ezzel egy percig sem akarjuk azt mondani, hogy az illető szinte ördög lenne; ellenkezőleg: akár rendkívülien jó ember is lehet, de a kivetítővel nem fér össze, ezért a kettő között egy „ördögi” (azaz elválasztó) hatás működik. A kivetítőnek sem kell ördögnek lennie, bár el kell ismernie, hogy az ördögi benne is éppannyira megvan, sőt éppen ő esett csapdába először, hiszen ő vetítette ki. Azért még nem ördögi, hanem éppolyan tisztességes ember lehet, mint a másik. Az ördög megjelenése ebben az esetben azt jelenti, hogy a két ember (most és a közeljövőben) összeférhetetlen, amiért is a tudattalan szétválasztja és egymástól távol tartja őket. Az ördög az „árnyék” archetípus egyik variánsa, vagyis az ember el nem ismert sötét oldalának veszedelmes aspektusa.

(C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába - A kollektív tudattalan archetípusai)

Megjegyzések