...az archetípusok rendesen kivetítve jelennek meg, mégpedig ha
tudattalanok, akkor a mindenkori környezet személyeinek túlzott alá-
vagy túlbecsülése formájában, mindenféle
félreértés, veszekedés, rajongás és bolondság előidézőiként. Ezért
mondjuk: „istenít valakit”, vagy „ő az, akitől X hányingert kap”. Ezek
az okozói modern mítoszképződéseknek, azaz fantasztikus
híreszteléseknek, bizalmatlanságnak és előítéleteknek.
kép: Harry Potter és Lord Voldemort
Amennyiben tudattalanunk révén részesei vagyunk a történeti kollektív
pszichének, természetesen tudattalanul démonok, varázslók világában
élünk.
Ha valaki az ördögöt embertársára vetíti ki, ez csak azért történhetik,
mert azon az emberen tényleg van valami, ami a kép rögződését
megkönnyíti. Ezzel egy percig sem akarjuk azt mondani, hogy az illető
szinte ördög lenne; ellenkezőleg: akár rendkívülien jó ember is lehet,
de a kivetítővel nem fér össze, ezért a kettő között egy „ördögi” (azaz
elválasztó) hatás működik. A kivetítőnek sem kell ördögnek lennie, bár
el kell ismernie, hogy az ördögi benne is éppannyira megvan, sőt éppen ő
esett csapdába először, hiszen ő vetítette ki. Azért még nem ördögi,
hanem éppolyan tisztességes ember lehet, mint a másik. Az ördög
megjelenése ebben az esetben azt jelenti, hogy a két ember (most és a
közeljövőben) összeférhetetlen, amiért is a tudattalan szétválasztja és
egymástól távol tartja őket. Az ördög az „árnyék” archetípus egyik
variánsa, vagyis az ember el nem ismert sötét oldalának veszedelmes
aspektusa.
(C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába - A kollektív tudattalan archetípusai)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése