"sentipensante"

a fejedből
a testedből
a szívedből
fakadnak e szavak

valóságoddal telve

a te szavaid anyám
a te szavaid szerelmem
a te szavaid barátom

szomorúak voltak
keserűek
tele reménnyel
bátrak voltak
hősiesek

emberiek voltak a szavaid

                                                  (Nâzım Hikmet Ran)

     Már jóideje írtam  A tűz emlékezetét, és minél régebb óta írtam, annál inkább elmerültem azokban a történetekben, amiket elmeséltem. Kezdtek problémáim adódni azzal, hogyan tegyek különbséget a múlt és a jelen között: ami régen történt, ott kavargott, ott történt körülöttem, az írás pedig lehetővé tette, hogy kinyúljak, és magamhoz öleljem a pillanatokat. Pedig a történelemkönyvek, állítólag, nem szubjektívek.

     Megemlítettem ezt José Coronel Urtechonak: ebben a könyvben, amit írok, bárhonnan is nézem, elölről, hátulról, a fényben vagy azzal átellenben, a szerelmeim és a vitáim azonnal láthatóvá válnak.

     A San Juan folyó partján az idős költő erre azt mondta nekem, hogy semmi okunk nincs arra, hogy az objektivitás fanatikusaira figyeljünk:

     - Ne aggódj, - mondta nekem. - Így kell ennek lennie. Akik az objektivitást vallásukká teszik, hazugok. Félnek az emberi fájdalomtól. Nem tárgyiasak akarnak lenni, ez hazugság: tárgyak akarnak lenni, hogy ne érezhessék a szenvedést.

     Attól a pillanattól fogva, hogy belépünk az iskolába vagy a templomba, az oktatás szétválasztja egymástól a részeinket: megtanítja nekünk, hogy válasszuk el egymástól a testet, az észt és a szívet.

     A kolumbiai partok halászai minden bizonnyal az etika és az erkölcs tanult mesterei, hiszen kitalálták a "sentipensante" szót, az érzelemgondolat szavát, hogy arról a nyelvről szóljanak, mely az igazságot mondja.

(Eduardo Galeano: Ölelések könyve - fordította Ingrid Alexovics)